Futurisztikus luxusról, indiai és laoszi mélyszegénységről, vagy az őserdő által visszafoglalt, hajdan 1 milliós városról beszélt a csanálosi Czier Attila a nagykárolyi Elméleti Líceumban. A vállalkozó immár a második alkalommal osztotta meg a nagykárolyi közönséggel a hobbiját: az utazást, a világjárást.

Egy este szólt a feleségének, hogy rövidesen elutazik Kínába. Pár hétre. Nyilván nem nagyon hittek neki, de mégiscsak megtette: elutazott – elevenítette fel az elhatározást. A csütörtök esti alkalmon a harmadik és a negyedik útjáról szólt. Ekkor már családjával vágott neki a nagy útnak. Előbbin, az indokínai úton a feleségén kívül a két fia és a lánya is vele tartott, míg Indiába, Sri Lankába és Dubajba a lánya és a neje ment el vele.
Az internet, a Google, a fotók világában kevéssé tűnik életszerűnek a képek vetítésével egybekötött élménybeszámoló. Ám mégis van annak varázsa, amikor a helyi ember a laoszi mindennapokról szól, vagy elárulja, miért is keskenyek a vietnámi házak (mert az utcafront alapján számolják ki az adót). Annak is külön varázsa van, hogy a sajátos helyzetünk miként jelenik meg a távoli keleten. Míg Thaiföldön a magyarországi útlevél birtokában nem kell illetéket fizetni, a romániaiéval viszont kell, ellenben Vietnam esetében pont fordítva: ott a romániai útlevelet használni előnyösebb.
Természetesen több száz fotót vetített le az amúgy vállalkozó világjáró, némelyiket hosszasan magyarázott, vagy ha kellett, kísérő történetekkel tett érthetőbbé, másokat mindössze pillanatokra villantott meg, hogy több aspektusból is bemutassa például Bangkokot.
Delhi büdös, szemetes, míg a Tádzs Mahal, a szerelem jelképe káprázatos – de ezt máshonnan is tudhatjuk. Ellenben Czier Attila közérthetően szólt a hindu és a muszlim világ kölcsönhatásairól, vagy olyan apróságokról, hogy bizony a hasmenés vagy hasonló kellemetlenségek az étkezések előtti kupicányi pálinka elfogyasztásával elkerülhetők. Beszélt arról a világcsudájáról, hogy a sivatagra várost, megapoliszt építettek, amely egy bevásárolóközpontjában sípálya van. Értik: sízni lehet a sivatagban.
Amennyiben lesz érdeklődés, szívesen szól még a közép-Amerikai útjairól, de Európa északi részével is meg kell ismerkednünk – vetette fel. Mint fogalmazott: „Szentpétervár csodálatos, oda el kell menni…, de persze még számos hely van, ahova legalább egyszer el kell menni az életben”. Ha mindenkinek nem is adatik meg a nagy utazás, élménybeszámolói révén kissé úgy érezheti, mintha ott lett volna például az ősi khmer városban, Angkorban.



You must be logged in to post a comment.