Itthon van otthon

Madácsi Lilla 28 éves, több évnyi külföldi tanulmány és munka után úgy döntött, itthon, szülőföldjén szeretne tenni a közösségéért.

– Miért döntöttél úgy, hogy 10 év után hazajössz? Hol tanultál és mit dolgoztál?

– Talán a legfontosabb érv a hazaköltözés mellett a család és a szülőföld volt. 18 évesen hagytam el a szülőfalumat, Gencset és Angliában kezdtem el az egyetemi tanulmányaimat. Már akkor sikerült ledöbbentenem a családot és az ismerősöket, hiszen ugye azt mondják, ha külföldre mész tanulni, akkor legyél legalább orvos vagy jogász. Ehelyett én rendezvénymenedzsment és PR szakos egyetemi hallgató lettem. Az egyetem után azonnal a szakmámban kezdtem el dolgozni, amit nagyon szerettem és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, karrier szempontjából mindent elértem, amire csak vágytam. Összesen 8 évet dolgoztam kint, szakmai karrierem csúcsán voltam, amikor elgondolkodtam azon: mi a fontos számomra? Hogyan képzelem el az életem 10 év múlva? A honvágy és a családom hiánya arra a döntésre késztetett, hogy ideje hazatérni. A közösségi érzet hiánya, az otthoni összetartozás és hovatartozás érzete egyre erősebb lett bennem és ez volt végül a fő indoka annak, hogy hazajöttem Gencsre.

– Akkor külföldön sincs kolbászból a kerítés és csak az itthon az otthon.

– Egyáltalán nincs. Ha keményen dolgozol, akkor viszont elérheted a céljaidat, ellenben közben rájössz, hogy nem feltétlenül ez minden, amire az élettől vágyom. A szülőföld, az otthon és a család bizony számomra többet jelent, mint a karrier.

– Hazajöttél és most megint nagy fába vágtad a fejszédet: jelentkeztél helyi tanácsosnak az RMDSZ listáján. Hogyan jött az ötlet?

– Én viszonylag szerencsés helyzetben vagyok, hiszen továbbra is külföldi cégnek dolgozom, itthonról. Ez egyrészt jó, másrészt viszont egy idő után teljesen elszigetel az emberektől. Úgyhogy bennem megszületett ez a tenni akarás és azt akartam, tudja meg a világ, hogy itthon vagyok, hogy tenni akarok a közösségünkért. Alig vártam, hogy egy olyan lehetőség adódjon, amikor tehetek végre valamit.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Most a legfontosabb terv az, hogy a jelenlegi helyzetben megoldjuk a település idős lakosainak az ellátását. Ezért a napokban létrehoztuk Érkávás község RMDSZ-szervezetének Facebook-oldalát, ahol egy felhívást tettünk közzé. Ennek értelmében azok a lakosok, főleg idős emberek, akik nem tudnak elmenni most bevásárolni vagy a gyógyszertárba, ők felhívhatnak engem vagy Nagy Barna alpolgármestert és mi elmegyünk, ingyen hazaszállítjuk a kért dolgokat. Természetesen a polgármesteri hivatal szociális osztálya is foglalkozik ezzel a problémával, mi igyekszünk nekik segíteni, átvenni a terhekből. Azt veszem észre, hogy Gencsen nagyon sok ember állt most az ügyünk mellé és önzetlenül segít a rászorulóknak.

A távolabbi tervem emellett most az, hogy most tanácsos legyek. Ugye a rangsorolás és előválasztás során a helyi RMDSZ listáján a második tanácsosjelölt lettem, ami rendkívül megtisztelő a számomra. Főleg azért, mert egyrészt a hosszú külföldi életem miatt kevesen ismernek igazán a településen, másrészt azért is megtisztelő, mert én nem kampányoltam. Én a rangsorolót megelőzően nem sokkal döntöttem el, hogy megméretkezem, összeszedtem a gondolataimat és kiálltam a közel 70 ember elé és elmondtam a terveimet. A gencsi emberek a szívükre hallgatva szavaztak rám, bizalmat szavaztak nekem, amit igyekszem a jövőben a munkámmal meghálálni.

– Milyen területen szeretnél tevékenykedni?

– Igazából minden érdekel. Talán a mi közösségünknek olyan alapvető problémái vannak, melyekkel foglalkozni kell, ide sorolnám például az utak aszfaltozását, járdák javítását, víz és csatornahálózat kiépítését. Ha pedig álmodhatok nagyot, akkor a környezettudatos életmódot, napkollektorok építését, nyugatibb életszínvonal biztosítása a településen. Ezek a főbb terveim, és mindezek mellett szívügyem a kulturális élet felkarolása.

Ugye sokáig Londonban volt a lakásom, de az otthonom mindvégig Gencs maradt, ezért jöttem haza és remélem 20 év múlva is itt leszek ebben a csodás kis közösségben.