Jelenleg 22 személy van karanténban

Továbbra is tünetmentesek a koronavírussal diagnosztizált temesvári fiatalok, illetve az Olt megyei férfi, a iaşi-i és a kolozsvári járványkórházba beutalt többi fertőzöttnek pedig jobb az állapota, mint kórházba kerülésükkor – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.

A tájékoztatás értelmében jelenleg 22-en vannak karanténban Romániában, 12 619 személyt pedig otthonukban különítettek el.

Ez idáig 734 olyan személy biológiai mintáit vizsgálták meg, akik COVID-19 vírussal megfertőződött emberekkel léptek kapcsolatba, vagy a koronavírus által sújtott régiókból érkeztek Romániába. A 734 közül 726 teszt eredménye negatív lett, vagyis az illető személyeknél nem mutatták ki a vírust.

Jelenleg öt koronavírus-fertőzöttet kezelnek a temesvári, a iaşi-i és a craiovai járványkórházban, hármat pedig már gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból.

Az egészségügyi minisztérium pénteken átiratban szólította fel a megyei kórházakat, hogy indítsák el a koronavírus-fertőzés diagnózisának felállításához elengedhetetlen laboratóriumi vizsgálathoz szükséges felszerelés, az úgynevezett Real Time PCR beszerzését, jelenleg ugyanis csak hat központban – Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron, Iaşi-ban, Konstancán és Craiován) van lehetőség ilyen vizsgálatok elvégzésére – derül még ki a tájékoztatásból.

A koronavírussal kapcsolatban országon belül a 0800 800 358 telefonszámon, külföldről a +4021 320 2020 számon lehet érdeklődni.

AGERPRES

mouth-guard-4787642_640