Az idei motoros szezonnyitóra a katonai emlékmű előtt kerül sor március 12-én, szombaton 14 órai kezdettel. Egyházi áldást is mondanak a „modern lovasokra”, majd körbejárják a város utcáit. A rendezvény szervezői, a Free Wolves Spirit baráti társaság tagjai mindenkit nagy szeretettel várnak. Hanka Jánost kérdeztük.
– Pontosan milyen rendezvényeitek lesznek pénteken és szombaton?
– Pénteken este 9 órai kezdéssel amolyan télűző motoros mulatságot tartunk a Red&Brown étteremben, ahol egy kolozsvári zenekar, a The Remakers fog élőben zenélni, a koncert után pedig házibuli.
Szombaton délután, 2 órától pedig a görög katolikus tisztelendők tartanak egy rövidke istentiszteletet, és megáldják a motorokat és motorosokat, hogy Isten áldásával tudjunk motorozni az idei szezonban is.
– Kiknek szólnak ezek a rendezvények?
– Röviden: mindenkinek, aki szereti az élő zenét, a motorosokat és a jó hangulatot. Az „együtt vagyunk” érzést.
– Annak idején miért gondoltátok úgy, hogy érdemes szezonnyitót szerveznetek?
– Szeretünk ismerkedni, barátkozni, jól érezni magunkat és minden rendezvény egy alkalom, lehetőség, hogy új barátokat szerezzünk. Ezen kívül nagyon várjuk a jó időt, ezzel is próbáljuk siettetni a motoros szezon kezdetét. Üvöltsünk együtt a tavaszért! 🙂
– Mi újság az utakon? Mi újság a károlyi motoros társadalomban?
– Voltak már szép napok az idén, és sajnos balesetek is. Ezúton is felhívjuk a motorosok, az autósok, a gyalogosok, szóval a közlekedők figyelmét, hogy fokozottabban vigyázzunk egymásra. Egy kis előzékenység, egy mosoly sok mindent megold az úton (is). Ahogy egy kedves kollégám fogalmazott: miért nehezítsük egymás dolgát, ha könnyíthetjük is?!
A tavalyi szezonnyitón készültek az alábbi felvételek.


You must be logged in to post a comment.