Jól szerepelt Nagykároly is, Tasnád is

Mind Nagykárolyban, mind Tasnádon arányaiban nagy számban támogatták Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét abban, hogy idén részt vehessen jelöltként az államfőválasztáson.

Előbbi városban egész pontosan 3098 aláírás gyűlt össze, míg a kisebb városban, Tasnádon 1030. Érdeklődésünkre mindkét vidéki RMDSZ-szervezet módfelett elégedett volt, hiszen megyei, avagy országos szinten kevesebb aláírás összegyűjtését kérték tőlük.

Az emberek pozitív hozzáállásával magyarázták a „sikert”. Mint fogalmaztak, sokak számára érthető volt az, hogy szükséges a romániai magyarság jövőképét is ismertetni az államfőválasztás során. Ezzel az állítással nagyon sokan egyetértettek — számoltak be. Egyébként mindkét szervezet vezetősége hálás a sok-sok önkéntesnek, hiszen mindkét városban sokan vették ki a részüket a lakosok felkeresésében. Persze a választmányi tagság koordinálta ezt a feladatot. Kiemelték azt is, hogy az egyházi közösségek is részt vállaltak mindebben — tudatták az emberekkel, hogy miért is kell egy részt venni ezen a választáson is.

Mint ismeretes, Kelemen Hunor, illetőleg az RMDSZ csapata szombaton adja át az országos szinten összesített támogató aláírásokat, egész pontosan 270 ezret.

1
A mögöttünk álló hétvégén mind Tasnádon, mind Nagykárolyban közösségi rendezvényeket szerveztek. Mint a kép is tanúsítja, ezen alkalmakon is megkérdezték a kilátogatókat, hogy kívánják e aláírásukkal is támogatni azt, hogy a Szövetség jelöltje is részt vehessen a romániai államfőválasztáson