A Szatmári Fiatalokért Kulturális Egyesület harmadik éve pályázik az Erasmus+ programban és a háromhavonta felbukkanó, zajos fiatalokból ítélve, úgy tűnik, hogy egyre sikeresebben. A „jelenségről” Őri-Pákay Franciskát kérdeztük, a nemzetközi projektek felelősét.
– Hogyan lehet kapcsolatba kerülni ezzel a programmal? Hacsak nem középiskolás valaki, elég keveset lehet róla hallani…
– Nehezen. Bár van honlapja Romániában is a programnak, és időnként körutat is tartanak, a civil szférát annyira kikerülik ezek a hírek, hogy sokan még most sem tudnak róla vagy azt gondolják – persze tévesen –, hogy számukra biztosan nincs ebben a többségében fiatalokat érintő programban helyük. Való igaz, hogy elsősorban az Európai Unió által fiatalnak vett 13–30 közötti korosztálynak szól a lehetőségek többsége, de természetesen vannak legális kiskapuk, amelyek révén idősebbek is részt vehetnek egyes projektekben. Folyamatosan próbálom felhívni a figyelmet arra, hogy milyen remek alkalmak vannak, de mintha süket fülekre találnék, utána pedig azt hallom vissza, hogy ennek vagy annak a gyermeke szeretne eljutni ide vagy oda, de nincsen rá módja. Van rá mód, minden fórumon és alkalommal kihangsúlyozom ezt, de azért tenni is kell.
– Ha már lehetőségről beszélsz, mik lennének ezek?
– Számomra lehetőségnek tűnik, hogy mindössze a zsebpénzért cserébe bejárhatja a fiatal egész Európát. Vannak ifjúsági cserék, vannak tanulmányutak, vannak képzések. Érdeklődési köre szerint is válogathat, mert vannak honlapok, ahol szűrni lehet a keresést. Nem kell már valakinek végigszenvednie, mint az én koromban, csak azért egy számára teljesen idegen tábort, hogy kikapcsolódhasson. Ma már érdeklődési körének megfelelően találhat olyan lehetőséget, ahol nem csak az adott témában merülhet el, de 3–12 ország fiataljaival együtt teheti meg ezt, miközben megismerkedik Európa színes kultúrájával, a nemzetiségek sajátosságaival, nem is beszélve arról, hogy idegen országokat, városokat, tájakat ismerhet meg, ugyanakkor bemutathatja a saját kultúráját másoknak.
– Nevezhetjük akkor a fiatalokat a kultúra kis „nagyköveteinek”?
– Akár annak is. Legutóbb 45 nagykövet érkezett Szatmárnémetibe, akikhez a mieink is csatlakoztak, így már tizenkét ország ötven fiatalja mutatta meg egymásnak, hogy együtt is lehet élni, annak ellenére, hogy komoly különbségek vannak a temperamentum miatt a viselkedésünkben, legyen szó étkezésről vagy akár az elválás körüli búcsúzkodásig. Albánia, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Portugália, Spanyolország, Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Macedónia, Örményország és Grúzia négy-négy fiatalja vett részt legutóbb egy hétnapos képzésen. A projekt címe Digital ID for employabiliy vagyis Digitális ID(entitás) a foglalkoztathatóság érdekében. Arról tanultak és osztottak meg tapasztalatokat a fiatalok, hogy a mostanság annyira népszerű közösségi oldalak és más digitális identitásunkat jelentő „eszközök” hogyan járulhatnak hozzá ahhoz, hogy könnyebben elhelyezkedhessünk. Aki járatos már ebben a világban, az tudja, hogy a LinkedIN oldal éppen erről szól. De külföldön az is bevett szokás, hogy a közösségi oldalon meglévő profilban is elmélyednek a munkaadók annak érdekében, hogy megtudják valóban az illető-e a megfelelő jelentkező egy állásra és nem kevés esetben éppen ez tántorította el a kiszemelt ember alkalmazásától őket.
– Úgy tudom, hogy tavaly is nyertetek egyet, amelyet idénre halasztottatok. Miért?
– Gyakran előfordul, hogy a projekt időpontja, amelyet a pályázatban megadtunk – tőlünk független körülmények miatt – már nem bizonyul jónak. Nem is véletlen, hogy ezeknek a projekteknek legalább egy hathónapos kifutási idejük kell legyen. Kell legalább két hónap a megfelelő előkészítésre és legalább három arra, hogy a projekt eredményeit megfelelően tudjuk közvetíteni a célcsoportok felé. Ez a projekt a kulturális identitásaink különbségeiről szólt. A M&Ms: project managers and cultural managers (M&Ms: projektmenedzserek és kulturális menedzserek) címűnek a célja az volt, hogy tréninget biztosítsunk fiatalokkal dolgozó ifivezetőknek, akik vagy már megtapasztalták, hogy mit jelent egy nemzetközi projekt vagy most akarnak nekikészülni ennek a kihívásnak.
– Miért fontos téma ez, hiszen mind tudjuk, hogy mit jelent az, hogy projektmenedzsment vagy kulturális különbözőségek. Vagy nem?
– Igen, azt gondoljuk, ha mi tudjuk, hogy mit jelent, akkor másoknak is pontosan ugyanaz. Pedig önmaga a kifejezés egy globálisan elterjedt szó, de amikor elmondták a fiatalok, hogy számukra mit jelent egy projektnek a menedzselése, akkor már a lépések, a fázisok és a szakszavak sem egyeztek meg minden ponton. Sőt, legtöbbször eltérő cselekményeket írtak le a különféle országokból érkezett fiatalok. S mivel ez a projekt is egy több országot érintő (Románia, Magyarország, Portugália, Szlovákia, Csehország, Törökország, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Málta és Bulgária) megmozdulás volt, sok ország különféle kultúrájába nyerhettünk betekintést s ezen belül több régiójába is, mivel a fiatalok sokszor nem egy helyről származtak. Fontos volt rájönniük a fiataloknak arra, hogy lehetnek bármennyire profik abban, hogyan szervezzenek meg egy akár többezres tömeget is megmozgató rendezvényt, alapvető bakikat követhetnek el akkor, ha hasonlót nemzetközivé akarnak tenni. Mi is képzésről képzésre tanulunk meg nemzetközi vizeken szervezni, és meg kell mondjam, hogy cseppet sem könnyebb, mint a legelső esetében, legfeljebb már nem csodálkozunk rá annyi mindenre, mint az elején.
– Mi mindenre kell odafigyelni egy nemzetközi projektnél, avagy mi okozza a legnagyobb problémát?
– Gondolkodás nélkül azt mondom, hogy az étkezés. Ez itt már nem kispálya, mert meg kell érteni, hogy a különféle országokban bizony nagyon eltérőek az étkezési szokások, nem is beszélve arról, hogy sokan vegetáriánusok vagy vegák, vagy különféle ételekre allergiásak. Ezekre mind-mind oda kell figyelni. Sokan a vallási meggyőződésük miatt nem esznek különféle ételeket, s ezt bizony maximálisan tiszteletben kell tartani. Komoly kihívás egy ilyen csoport a hotelnek is, ahol megszállunk, ezért szeretem, ha ugyanoda térhetünk vissza, mert akkor már megszoknak minket, tudják, hogy van minden csoportban 15–25%-nyi olyan résztvevő, akinek speciális kívánságai vannak. Az étkezésen túlmenően a legnagyobb gondot az okozza, hogy a tréningen többnyire fiatalok vesznek részt, így érthetően vidámak, zajosak, másként fejezik ki az örömüket, a lelkesedésüket, másféle zenét hallgatnak, s van olyan ország, ahol a hangos zene nem zavaró, de a hotelben bizony tíz után a többi vendég aludni szeretne. Nekem még most is tanulnom kell, hogyan lehet ezt finoman közölni velük. Ezen a területen van még mit finomítanom, ezt a legutóbbi projektnél megtanultam, amikor szembesítettek a fiatalok a képzés végi kiértékelésen a valósággal.
– Nem törnek le ezek a negatív visszajelzések?
– Dehogynem. Amikor azt gondolom, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy minden flottul menjen, s mégsem elégedett a résztvevők egy része, az természetesen zavar, főleg úgy, hogy szeretem én is, ha jól érzik magukat és boldog emlékekkel térnek haza, de most, amikor éppen azt mondtam egyik nap, hogy kész, egy időre abbahagyom, akkor hívott fel a tréner, aki éppen a csoporttal volt a városban az egyik programon, hogy készülhetek, mert még két pályázatunk nyert. Először azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, de azután az öröm győzött, és nekifogtunk az előkészítésnek.
– Milyen pályázataitok nyertek?
– Ebben az évben már két kiírásnak az eredményein vagyunk túl. Az a terület, amin mi vagyunk jelen, egy évben háromszor ír ki támogatási lehetőséget egész Európában. Februárban és áprilisban szerencsések voltunk. Az imént említett projektet februárban adtuk be, és nyertünk. Áprilisban kettőt is nyertünk. Mindkettő különleges a maga módján. Az egyik, ami közel áll a szívemhez a The Show Must Go On… címet viseli, amit az általunk szervezett Szatmárnémeti Utcazene Fesztiválra építünk, így csak jövőre lesz. A lényege, hogy a fiatalok hogyan tudnak a zenén keresztül közelebb kerülni olyan gyerekekhez és fiatalokhoz, akik marginalizálódnak vagy fogyatékkal élők. Ezt a projektet most adtuk be harmadszor, és eddig nem érte el a kívánt pontszámot, de sem én, sem a projekt trénerei nem adták fel és a Nemzeti Iroda javaslatai alapján addig finomítottuk, ameddig most a pontszám alapján országos szinten a hatodik legjobb projektnek bizonyult. A másik különlegessége, hogy egy úgynevezett dupla projekt, amely révén a fiatalok – remélhetőleg nagyjából ugyanaz a társaság – előbb Romániában tölt együtt 10 napot, hogy a mostanság igencsak aktuális és a társadalmat erősen megosztó migráns-helyzet témakörben beszélgessenek, majd ki-ki a maga országában ezzel foglalkozik a megadott módon fél évet, ezt követően pedig újra találkoznak, de ezúttal Montenegróban, hogy ismét megosszák egymással a tapasztalataikat, amelyeket most már erre a témakörre fókuszálva szereztek meg.
– Ha két kiíráson vagytok túl, akkor még következik egy?
– Igen, október elejére már készülünk. Kissé szoros lesz, mert szeptember végén kell aláírjuk a másik kettőnek a támogatási szerződését, amelyhez be kell gyűjteni még postán a megbízóleveleket a partnereinktől, ami nem egyszerű folyamat, de ez egy ilyen munka. Már megkaptuk a pályázat szakmai részét, hozzátesszük a magunk és a partnereink személyesebb adalékát, és máris kész. Ezzel párhuzamosan szeretnénk beadni egy projektet úgy, hogy mienk a szakmai felelősség, de nem mi adjuk be a pályázatot, hanem egy megbízható partnerünk, talán Lengyelországban vagy az egyik balti államban.
– Azt hiszem, hogy nincs más hátra, mint sok sikert kívánjak a már megnyert és a most beadandó pályázatokhoz, és reméljük, hogy egyszer közelebbi bepillantást nyerhetünk a képzéseitekbe.
– Köszönjük és nyitottak vagyunk, akár résztvevőként is el lehet vegyülni a képzéseink bármelyikén!
You must be logged in to post a comment.