Jót meséltek a „rekettyések”

Félszáznyian vettek részt a Rekettye Kulturális Egyesület mesedélutánján. Nem is akármilyen történeteket mondott el az előadó, a hangsúly mégis inkább a módozaton volt. Például úgy mondta a mesét, hogy mind a gyerekeknek, mind pedig a felnőtteknek közbe kellett szólniuk.

Olyat kellett mondaniuk, amit még a külföldiek is tudnak magyarul. Mi több, csettinteniük is kellett, nem is egyszer.

„A nyáron, augusztusban Mikházán jártunk az első Hagyományok Háza által szervezett szabadegyetemen, ahol alkalmunk volt nagyszerű mesemondókkal megismerkedni. Ők elmesélték, hogy a mesélés régen a felnőtt korosztály szórakoztatására szolgált, ezért úgy gondoltuk, érezni kellene másoknak is a mese bűvöletét, így vendégül látjuk a Hagyományok Háza egyik mesemondójat, Klitsie-Szabad Boglárkát” – magyarázta az alkalom megszervezésének mikéntjeit előzőleg Sopronyi Orsolya szervező.

A határ másik oldaláról érkező Boglárka saját bevallása szerint pont úgy mondta a mesét, ahogy annak idején neki mondta a nagymamája. Igaz, a nénit akkor mindösszesen csupán a hét unokája vette körül, de szerinte a rekettyés gyerekekhez hasonlóan ragyogott az ő szemük is. Az első történet Zsuzsikáról szólt, és az ízes beszédbe elegyített meséből kisejlett, bizony a békát is érdemes emberszámba venni, hiszen ki tudja, reggelre királyfi lehet belőle. A második mese főszereplője Józsi királyfi volt, aki a két rosszlelkűségű bátyjával ellentétben megvendégelte a rókát, aki cserében igaz komájává lett. A harmadik történet Jézus Krisztus urunk és Szent Péter egy sétájáról szólt. Igazság volt ez a történet, hiszen – mint Boglárka hangsúlyozta is – mindahányan megvizsgálhatjuk a tanúságát a saját életünkben: minden házaspár egyik tagja lusta, a másik pedig serény. Merthogy így van ez rendjén: kiegészítik egymást.

Amolyan házifeladatot is kaptak a jelenlévő lurkók: hallgassanak, olvassanak mesét. Sőt: meséljenek egymásnak, merthogy ez mind-mind a hasznukra lesz. Ha nem hiszik, hát járjanak utána…

A jókedvű, a gyerekek számára sem túl hosszú mesemondást jóízű teázgatás, pogácsaevés követte. Kellemes, a család mindahány tagjának szóló délutáni programmal kedveskedett ezúttal is a Rekettye közössége.