14.9 C
Nagykároly
2026. 05. 02.

Jótékonysági előadás Börvelyben

Karitatív célú színi előadást tartottak szombaton a börvelyi kultúrházban 19 órai kezdettel. A Lápi lidércek színjátszócsoport mutatta be Tamási Áron Hullámzó vőlegény című színművét, valamint fellép a Bekek néptánccsoport is. A helyi református és római katolikus egyházi közösségek támogatására fordítják a bevételt.

Az előadások után tombolahúzásra került sor, melynek értékes nyereményeit felajánlásokból biztosították a szervezők. A program végeztével a helyi református nőszövetség jóvoltából tepertős pogácsa és forralt bor mellett nyílt lehetőség egy kellemes beszélgetésre.

A börvelyi színjátszócsoport amúgy 2013-ban alakult. És azóta folyamatosan játszanak, például a Sári bírót már több mint tíz alkalommal mutatták be. A mostani, a Tamási-színműhöz sem nyúlt hozzá a rendező, Varga Sándor színművész az értelmezés tekintetében. A mondanivalót hagyták eredetinek, az ő céljuk felvállaltan a szórakoztatás. Illetőleg azt, hogy a börvelyi amatőr színjátszók szóhoz jussanak. Idén Nábrádon jótékonysági előadásként, az ottani református egyházközség megsegítésére mutatták be ezt az előadást, de nagy sikert arattak Géberjénben is, illetőleg Szilágypérban is megörvendeztették a helyieket. A „lidércesek” Székelyföldre is elutaztak. Kirándulás is volt az, no meg móka-munka is. Ugyanis több helyen is bemutatkoztak az előadásaikkal.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading