A börvelyi illetőségű kisfiú, a négyéves Csuka Dávid a kedvezményezettje annak a jótékonysági koncertnek, melynek a nagykárolyi Buffalo Bill Pub lesz a helyszíne július 15-én, pénteken, 20.30 órától. A koncerten való részvétel ingyenes!
Nem első alkalommal lépnek közönség elé a környék „legfiatalabb rockzenekaraként” számon tartott New Generation tagjai. A főleg rockzenét játszó csapatot öten alkotják. Ők – fiatal koruk ellenére – már négyéves szakmai múlttal rendelkeznek. A csapat előadásait a profizmus és a precizitás jellemzi, s vélhetőleg erről a helyi közönség is meggyőződhet péntek este.
A zenekar ritmusát, Steiger Gergő adja, aki a dobok mögött tevékenykedik, őt követi a basszusgitár húrjait nem kímélő Tempfli Ákos, az akkord hangjait a gitáron megszólaltató, Halász Áron, valamint a gitárszólók koronázatlan királya, Murvai Ádám. A zenekar énekese és szintetizátorosa, Sauerman Roland.
A pénteki koncerten adományokat is elfogadnak, egy beteg börvelyi illetőségű kisfiú, a négyesztendős, Csuka Dávid Gábor számára.
Dávid komoly betegségben szenved, aminek következtében sem járni, sem pedig beszélni nem tud. Annak érdekében, hogy az élete könnyebb legyen és minél jobban tudjon fejlődni egy speciális járássegítőre és egy különleges, direkt a mozgássérült gyerekek számára kifejlesztett babakocsira lenne szüksége. Az eszközök ára 24.000 lej, azonban a pénzt önerőből nem tudják előteremteni a családtagok.
A koncerten kívül, banki adományokat is várnak, az alábbi számlaszámra:
Számlaszám: RO84CECEC001946374230811
Számlatulajdonos neve: Csuka Timea Alexandra Közlemény: Donatie pentru Csuka David Gábor
Mindenképp kerüljön be utalásnál; a CEC Bank kérése.
You must be logged in to post a comment.