Jubileumi Rekettye táncháztalálkozó (Galériával)

Újabb kerek évfordulót ünnepeltek a Rekettye Kulturális Egyesület tagjai, hiszen immár a huszadik kiadásához érkezett az általuk meghonosított, Nagykárolyi Tánháztalálkozó, amit idén november 26-án, szombaton tartottak a Városi Színházban és a Művelődési Központban.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei táncháztalálkozó programja is kézműves foglalkozásokkal indult délelőtt, majd déltől gyermektáncház vette kezdetét a Nagykárolyi Művelődési Központban. Délután négy órától pedig, a jubileum apropóján, egy igazán különleges beszélgetésre került sor, ahol egykori és mostani rekettyések osztották meg néptáncos élményeiket a jelenlévőkkel, Maier Reimond vezetésével. Ezután kezdetét vette a hagyományos gála, ahol ismét színvonalas előadásokkal örvendeztették meg a Városi Színházban összegyűlt közönséget a különböző néptánccsoportok. Fellépett az encsi Kicsikuska Táncegyüttes, a tasnádi Hepehupa Táncegyüttes, a Szatmár Táncegyüttes Mátészalkáról, az Igrice Táncegyüttes Nyíregyházáról, a Börvelyi Bekek Néptáncegyüttes és természetesen a házigazda Rekettye Néptáncegyüttes is színpadra lépett. A hazaiak előadása előtt Bakó Dorottya foglalta össze a rekettyés életérzést. „Talán senki nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen nagy ünnepre jövünk össze. Sokan még nem is éltünk az első Táncháztalálkozó évében. Gondoljanak csak bele, hogy hány zenekar, táncos, együttes fordult meg azóta városunkban. Több százan kezdtek el azóta zenét és táncot tanulni egyesületünk keretében. Idén harminc éves az egyesületünk és ez már a 20. Táncháztalálkozónk. Mennyi minden történt azóta a világban. Mennyi változást élt meg városunk. De a Rekettye minden időben esélyt, lehetőséget, emberi tartást, lelki segélyt, baráti kezet és lehetőségeket adott és teremtett a környék fiataljainak. Köszönünk minden segítséget amit ennyi év alatt kaptunk. A Rekettye neve az évek során fogalommá vált, nemcsak Nagykárolyban hanem erdélyszerte és Magyarországon is. Ez a lelki és szellemi gyarapodás úgy ment végbe, hogy egyesületünk megtartotta kezdeti célkitűzéseit, éspedig: mindenkit elfogadunk és várunk, aki közénk kíván tartozni. A zene és tánc mindenkié. Köszönet illeti meg az első találkozók szervezőit. Köszönjük, hogy elindították ezt a folyamatot. Nagyon köszönjük Székely Sárának és családjának, hogy emberfeletti munkával és kitartással ébren tartja bennünk azt a tüzet amely nélkül nem lehetnénk ilyen sikeresek. Mert higgyék el Rekettyésnek lenni nem csak jó, de örök és felemelő érzés is. Mi, mai Rekettyések örömmel adjuk tovább amit a régiektől kaptunk” – foglalta össze Bakó Dorottya, aki gála műsorvezetője volt.

A színvonalas előadássorozat után hajnalig tartó táncház vette kezdetét a Nagykárolyi Művelődési Központban. Két tánc között beszélgettünk Maier Reimonddal, a nagykárolyi táncházmozgalom megálmodójával és elindítójával. „Amint arról már beszéltünk – és januárban egy nagyszabású műsor keretein belül még jobban kihangsúlyozzuk – 30 éve állt össze a Rekettye Néptáncegyüttes, aminek keretein belül a táncosokkal elkezdtük járni az országot. Egyre többet és többet láttunk abból, hogy hogyan mulatnak az emberek, és voltaképpen mi is az a táncház. Mi nagyon jól éreztük magunkat minden ilyen alkalmon és úgy gondoltuk, hogy megpróbálkozunk mi is egy saját rendezésű táncházzal, itthon, Nagykárolyban, hátha lesznek még olyan embereket, akiket érdekelni fog. Olyan nagy szerencsénk volt, hogy mindenki az ötlet mellé állt. Valaki bort ajánlott fel, valaki ételt, sőt a kolozsvári Tarisznyás zenekar ingyen jött el hozzánk zenélni az első nagykárolyi táncházba. Szerintem ez volt mindannyiunk egyik legjobb táncháztalálkozója, mert annyira tiszta szívű ember gyűl össze, hogy az valami hihetetlen volt. Úgy indultunk neki, hogy megpróbáljuk, összegyűlünk páran és mulatunk egy jót. Ehelyett több 100-an jöttek el az első táncházunkba és reggelig roptuk a táncot. Nekünk is újszerű volt, hogy ebben a térségben is vágynak erre az emberek és ilyen befogadó fülekre és szívekre találunk a mozgalommal. Ezen felbuzdulva minden évben rendeztünk egy táncházat, és immár itt vagyunk a jubileumi, huszadik alkalmon. Ez alatt a húsz év alatt szépen sorban átvették a fiatalok a szervezést, aminek mi nagyon örülünk. Persze, a táncháztalálkozónak mindig van egy gála része, de a legfontosabb és legszebb része itt a táncházban zajlik. Mindig azt mondtuk a többieknek is, hogy fel kell lépni, mert valaki csak így tudja lemérni, hogy mi haladunk és vagyunk, de igazából a cél a közös mulatás. Nagyon sokan szkeptikusak voltak, hogy ez itt nem fog menni, ennek itt nincs hagyománya. Hát képzeljétek el, hogy van! Egy igazi mozgalom alakult ki ebből, persze erdélyi mintára, de károlyi sajátosságokkal, aminek jó híre van szerte az országban és Magyarországon is. Az itteni emberek nagyon befogadóak, mai napig nem hotelben alszanak a táncosok, akik erre az alkalomra jönnek a városba, hanem mindig befogadják őket helyi családok, mint a régi világban. Ez tényleg olyan lett, mint amilyennek megálmodtuk!” – mondta Maier Reimond, majd azt is megválaszolta, hogy mi volt a legkedvesebb táncháztalálkozós pillanata: „Persze, minden ilyen alkalom kedves a szívemnek, de ha mégis ki kellene valamit emelni, akkor talán azt az erzést eleveníteném fel, amikor már a saját, gyerekként megismert tanítványaink nőttek fel és szervezték ők a táncházat. Ez számomra is nagyon-nagy öröm, hisz innen látszik, hogy jó pályán vannak ezek a fiatalok és van jövője a Rekettyének és a táncháztalálkozónak is”– mondta.

A gálaműsoron és a táncházban is a talpalávalót Fodor Róbert barátai és a Rekettye zenészei biztosították.

Lang Gyopárka