22 C
Nagykároly
2026. 09. 02.

Kalárisos és bokrétás rekettyések

Kalárist a lányok, a fiúk pedig bokrétát kaptak szombaton Sárospatakon. A nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport tagjai egy magyarországi verseny keretében méretkeztek meg, és a kaláris, illetőleg a bokréta a különdíjnak felel meg.

Két táncot mutattak be a csapatok tagjai: kötelező elemként Vág-Garam-menti táncot, illetve szabadon választottat. A rekettyések – azaz Bakó Dorottya, Papp Dorka, Szolnoki Vivien, Virág Vanda, Sopronyi Nándor és Corbeanu Péter – magyarszováti, illetőleg somogyit adtak elő.

Mint érdeklődésünkre elmondták, nagyon örülnek az eredménynek, és már alig várják a következő versenyüket. „Úgy gondolom, mindenki számára, aki ott volt egy hatalmas élmény ez a verseny, mint ahogy nekünk, rekettyéseknek is. Ez volt az első versenyünk, amelyen nagyon sok tapasztalatot szereztünk, nagyon jól éreztük magunkat, de a legfontosabb az, hogy együtt voltunk. Mindannyian tudtuk, hogy nem voltunk hibátlanok, mint mindenkinek, nekünk is van mit fejlődni. Nagyon örültünk, hogy kipróbálhattuk magunkat és tanulhattunk mások színvonalas táncaiból. Büszkén jöttünk haza, hisz haza hoztunk egy különdíjat is. Háromtagú zsűri pontozott minket. Azt elmondhatom, hogy ez egy felejthetetlen élmény volt számunkra, új embereket ismertünk meg, akikkel vidám és örömteli napot tölthettünk el. Mindenki várja következő versenyünket, hogy újra kipróbálhassuk magunkat – árulta el Virág Vanda.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading