Már a 2012-es év óta óta szerveznek közös bált szülők és pedagógusok részére a Kalazanci Szent József Líceumban, s ezek az alkalmak nem csak a felhőtlen szórakozást szolgálják, hanem egyben értékes lehetőséget is biztosítanak a közösség összekovácsolására, a kommunikáció javítására, egy közös identitás kialakítására.

Ebben a tudatban készültek együtt a Szülőbizottság, a lelkes anyukák és apukák a Kalazanci iskola tanítói és tanári karának tagjai az idei bál szervezésére.
Az iskola közösségi életének fontos része, hogy az iskolán kívüli eseményeken is találkozhassanak a családok és a tanárok. Ez a bál lehetőséget ad arra, hogy a szülők más szülőkkel, a tanárokkal és az iskolai dolgozókkal is közvetlen kapcsolatba lépjenek, ezáltal erősítve az iskola és a családok közötti összetartozást.
“Sokban gazdagitják közösségünket az ilyen és hasonló alkalmak, hiszen ilyenkor mindig megerősödik bennünk, hogy milyen jó egy közösséghez tartozni, milyen jó Kalazancis szülőnek, tanárnak lenni, egyzserűen az érzés, hogy ‘milyen jó, hogy itt vagyunk, együtt vagyunk, egymásnak, egymás mellett’. S ezek az impulzusok, az erősödő személyes kapcsolatok teremtik meg azt a megtartó bizalmi közeget, melyben a Jóistentől ránkbízott – úgy a szülőkre és ránk pedagógusokra – gyermekek, fiatalok személyiségének formálása még hatékonyabbá válhat. Az iskola ilyen jellegű közösségi eseményei, mint a hétvégi bál vagy akár családi napok, hozzájárulnak az iskola hagyományainak, kultúrájának kialakításához, miközben összekapcsolják a közösség tagjait és erősítik a közös identitást”- – emelte ki Kocsis Aliz igazgatónő.
A Viktória rendezvényteremben szervezett bálon az A’la Carte együttes szolgáltatta a talpalávalót, melyre mintegy 150 résztvevő ropta hajnalig a táncot. A hagyományokhoz híven az estet szülők és tanítók közös táncösszeállítása, a pedagógusok vidám meseparódiája és persze tombolahúzás színesítette.
Ezúton szeretné az iskola közössége a szülők hozzájárulását, felajánlásait megköszönni. Köszönet illeti továbbá azt est támogatóit: Resch Srl, Reitler cukrászda, Aloisiana kegytárgybolt, Preg Srl, Kromatika ajándébolt, Ali Baba vendéglő, King Pizzeria, Onodi virágkertészet, Gold T-Farm patika, Liberty Bowling &Restaurant.


You must be logged in to post a comment.