Kapocs Érmellék és Nagykároly között

Miután 2016-ban átadták a Szilágypért a Bihar megyei Szalaccsal összekötő, újjáépített utat, kedden újabb 7 kilométeres útszakaszt adtak használatba, amely Szalacsot Érendréddel kapcsolja össze.

erendred 1

A hétkilométeres útszakasz jelképes használatba adását szeptember 24-én tartották meg Szalacson, ahol ebből az alkalomból Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök mellett Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Papp Tibor, Érendréd és Nagy István, Érkörtvélyes polgármestere is megjelent Horváth Béla szalacsi polgármester meghívására.

„Annak idején megígértük, és mint látszik, betartottuk az adott szavunkat, összekötöttük Szalacsot Érendréddel. Dolgozunk azon is, hogy Érvasaddal, illetve Körtvélyes községgel is összekössük Szalacsot. Míg 2016-ig mindössze Ottomány felől közelíthettük meg a községközpontot, jelenleg már három, a közeljövőben pedig négy irányból is elérhetjük Szalacsot, ebből két útvonal a szomszédos Szatmár megyei településekkel kapcsolja össze a bihari községet – magyarázta Pásztor Sándor. – Mint látszik, kézzel fogható eredménye van annak, ha két önkormányzat és két megye jól együtt tud működni” – hangsúlyozta a helyszínen a Bihar Megyei Tanács elnöke.

A szalacsiakank legfőképpen azért fontos a napokban elkészült út, mert Nagykárolyba sokkal hamarabb oda lehet érni. Míg korábban csak Érmihályfalva felé kerülve, mintegy ötven kilométert megtéve lehetett eljutni a Szatmár megyei városba, most már Érendréd felé a közúti távolság a szinte felére csökkent. „Az út másik nagy haszna, hogy mivel ez a vidék az egykori Érmellék mocsárvidéke, nagyon magasan áll a talajvíz, egy-egy esőzés után pedig a gazdák nagyon nehezen tudták a terményt hazahordani, miközben az út mentén több ezer hektár termőföld található. Így akár a szalacsiaknak, akár az endrédieknek, vagy a vasadiaknak is nagyon hasznos ez az út” – magyarázta Horváth Béla, Szalacs község polgármestere, aki hozzátette: az út megalapozása és lekövezése előtt az is előfordult, hogy „traktor húzta a traktort”, a gazdák ennyire nehezen tudtak hazajutni a szántóföldektől. Horváth Béla ugyanakkor tudatta, azért döntöttek a hétkilométeres út teljes hosszúságának a megalapozása és lekövezése mellett, mert a rendelkezésükre álló forrásokból csak mintegy másfél kilométernyi szakaszt tudtak volna leaszfaltozni. Így viszont az út teljes hosszúságában jól járható, és nagyban megkönnyíti a környékbeliek közlekedését.

„Felújítottunk egy negyven kilométeres megyei utat, amely indul Tasnádról és összeköti az Érmellék északi, Szatmár megyéhez tartozó részét Érendréden keresztül egészen Nagykárolyig. Erre az új útra rácsatlakozott elsőként a Szalacsot Szilágypérrel összekötő út, most rácsatlakozik a Szalacs–Endréd út” – mondta Pataki Csaba. A Szatmár Megyei Tanács elnöke hozzátette, „ezeknek az utaknak hatalmas gazdasági jelentőségük van egyrészt a több ezer hektár termőföldet megművelők és az itt élő egész közösség számára, másrészt tehermentesítik a főutakat”. Pásztor Sándor és Pataki Csaba ugyanakkor hozzátette, amennyiben a jövő évi helyhatósági választások után lehetőségük lesz rá, le is aszfaltozzák az utat.

Forrás: Varadinum.ma

erendred 2