Idén is megtartották a Mikulás Kupa elnevezésű teremfocitornát. Az alkalomnak ezúttal a mezőfényi sportcsarnok volt az otthona. Tíz csapat tagsága mérte össze a tudását.
A Nagykárolyi Victoria FC két csapattal is jelen volt, szintén két alakulattal érkezett Mikola, továbbá egy-egy csapattal: Csomaköz, Mezőfény, Börvely, Kálmánd, Kaplony, Szaniszló.
A szervezők két háromcsapatos, valamint egy négycsapatos csoportot sorsoltak ki. A csoportgyőztesek az elődöntőbe jutottak, míg a második alakulatok egy körmérkőzés révén jelölték ki maguk közül az elődöntő negyedik résztvevőjét. Az elődöntőkben összecsapott egymással a két károlyi alakulat, ez alkalommal az 1-es jelzésű gárda nyert, 1–0-ra. A másik ágon Kálmánd és Mezőfény játszott, és előbbi csapat diadalmaskodott. A kisdöntőben Fény és a 2-es számú károlyi csapat játszott, s fényi, 2–0-ás diadal született. A döntőben a Victoria magabiztosan, 4–0-ra győzte le a kálmándi focistákat.
Különdíjakat is kiosztottak: a legtechnikásabb játékosnak Benze Devont nevezték meg a szakemberek (Nagykárolyi Victoria), a legjobb kapus: Altfater Sebastian (Kaplony), a legjobb játékos: Haller Dominik (Kálmánd), a gólkirály: Lobonț Raul (Nagykároly).
A tornát 2004-es születésű, vagy fiatalabbaknak tartották. A mérkőzések 12 percesek voltak. A bíráskodás feladatát Kovács Balázs és Botos Zsolt látta el. A tornát Pasca Dániel szervezte meg. Utóbbi ezúton is köszönetet mond Czier Jánosnak a támogatásért.
You must be logged in to post a comment.