A Virág-Szabó Andrea által létrehozott, SzandyFit mozgalom legutóbbi nagyszabású rendezvénye a Nagykárolyi Egészségnap elnevezésű esemény volt. Az Egészségnap sztáredzője, Katus Attila volt, aki szívesen nyilatkozott nagykárolyi élményeiről, tapasztalatairól.

A tartalmas előadásokkal, frissítő edzésekkel tűzdelt programot, a SzandyFit, vagyis, Virág-Szabó Andrea edző, életmód-tanácsadó szervezte. A délelőtt során Virág-Szabó Andrea tartott bemelegítő edzést, majd „A gyógytorna jelentősége a mindennapjainkban” címmel tartott előadást Kern Erika gyógytornász. Ezután érkezett Katus Attila, aki egy intenzív edzéssel örvendeztette meg a népes közönséget, majd egy kötetlen beszélgetés formájában kitért az életmódváltásra is.
„Nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan ellátogattak a rendezvényre. Külön köszönet az előadóknak, a meghívott edzőnknek, Katus Attilának, aki a szuper edzés mellett, remek előadásokat tartott és tanácsokat is adott az egészséges életmódról és az életmódváltásról. Köszönet, Kern Erika gyógytornásznak, aki a gyógytorna életmódra gyakorolt hatásáról beszélt nekünk. Nem utolsósorban pedig, köszönet a támogatóknak, akik nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg. Köszönet illeti az AGRO PATAKI KFT, a GOLD T FARM GYÓGYSZERTÁR, a STEIGER KFT és a ZKI SEMINTE KFT cégeket a támogatásért. Bízom benne, hogy ezzel az egészséges életmódra buzdító nappal sikerül hagyományt teremteni és minél többen kapnak majd kedvet ahhoz, hogy jobban odafigyeljenek a helyes táplálkozásra és a rendszeres mozgásra! Folytatjuk!” – mondta, Virág-Szabó Andrea, a SzandyFit alapítója.
Az edzés és életmód-tanácsadás végeztével Katus Attila interjút is adott lapunknak.
– Milyen érzés a nagykárolyi közösségben lenni?
– Nagyon nagy élmény volt ide jönni, én kifejezetten szeretek határon túli településre utazni. Számomra mindig kihívás egy ilyen rendezvényen részt venni, hiszen mindig a legjobbat akarom adni. Nagyon éreztem a nagykárolyiakon a várakozást, éreztem, hogy szeretettel fogadnak engem és persze azt is éreztem, hogy a hölgyek egy kemény edzésért jöttek ma ide. Egy jó edzésért és persze egy kellemes hangvételű, baráti beszélgetésért. Szerintem ez meg is történt. Szinte tapintható volt, hogy a közönség hogyan változott meg az órák során. Mikor megérkeztem, akkor még idegenek voltunk, viszont pár óra alatt annyira felszabadultak a gátlások, hogy egy igazi kis közösséggé tudtunk alakulni. Mindezt láttam a mosolyokban, a tekintetekben.
Nagyon nagy örömmel töltött el, hogy egy kisvárosban ennyi lelkes ember áldozta fel a vasárnap délelőttjét azért, hogy részt vegyen ezen a nem mindennapi eseményen. Ez mindenképp a Virág-Szabó Andrea munkáját dicséri. Az ő érdeme, hogy itt ilyen sportélet van. Ez mindenképp bizonyítja, hogy ő nagyon jó munkát végez a mindennapokban. Köszönöm, hogy itt lehetettem, nagy élmény volt, nagyon szerettem itt lenni. Mert aminek van értelme, azt az ember szeretettel csinálja, és ennek itt van értelme. Remélem hamarosan találkozunk!
– Nagykároly egy kisváros, ön pedig egy hatalmas bajnok. Mondhatjuk, hogy missziója kicsi közösségekbe is eljuttatni az egészséges életmód és a sport fontosságát?
– Nagyon is! Minél kisebb egy település annál kevesebb program áll az emberek rendelkezésére – és itt most nem Nagykárolyról beszélek, mert itt azért van élet. Úgy érzem, hogy ilyenkor még nagyobb munkát lehet elvégezni, még erőteljesebb a cél, amiért oda megyek. Örömmel megyek minden icipici településre hirdetni a sport összetartó erejét. Voltam már Nagykárolyban, ezért már tudtam, hogy hová jövök és szívvel-lélekkel érkeztem ide, hiszen a város még sosem okozott nekem csalódást.
– Az edzések mellett az életmód-tanácsadással is foglalkozik. A sport mennyire segíti a személyiségfejlesztést?
– Rengeteget fejleszt a sport. A gondolkodásmódunkra, az érzelmi világunkra, a mentális egészségünkre is nagyon nagy hatással van. Ha elkezdünk aktívan sportolni, egy idő után teljesen más emberek leszünk, más döntéseket fogunk hozni, kevesebbet fogunk hibázni, nagyobb életkedvünk lesz, energikusabbá válunk. Az egész lényünket megváltoztatja. Ezt leginkább magamon látom: sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, ha rendszeresen sportolok. Persze, én mindig rendszeresen sportolok, de ritkán előfordul, hogy kicsit kevesebb idő jut rá. Akkor rögtön érzékelem, hogy valami nincs rendben.
– Melyek azok az értékek, amelyeket egy ilyen egészségnap során pár óra alatt mindenképp át akar adni a résztvevőknek?
– Egyrészt azt, hogy az egészséges életmód egy jó buli! Ezt az ember nem azért csinálja, hogy szenvedjen és sanyargassa magát. Ez nem egy kellemetlen dolog, hanem egy élmény. Én mindig nagyon figyelek rá, hogy amikor mozgunk, az ne egy kín legyen, hanem egy mozgásöröm, hogy az ember érezze, hogy él, hogy milyen fiatal, hogy mennyivel jobb mozogni, mint ülni az íróasztal mögött. Ugyanez vonatkozik a táplálkozásra is. Fontos, hogy olyan ételeket készítsünk, olyan étrendkiegészítőket szedjünk, amelyek finomak és nem utálattal töltenek el.
Másrészt pedig mindennek van egy közösségformáló ereje. Egy olyan kis csapat alakulhat ki, akik akár barátok is lehetnek, akik segítik egymást. Olyan ez mint egy focimeccs: az ember nem csak azért megy el szurkolni, hogy lássa a focistákat játszani, hanem a közösség, a hangulat miatt is.
A legfontosabb, hogy az életmódváltás egy igazi élmény legyen.
Lang Gyopárka
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban


You must be logged in to post a comment.