Csíksomlyó és Kárpát-medencei Keresztény Értékek címmel rendhagyó fotóművészeti kiállításnak ad otthont a nagykárolyi Károlyi-kastély a Vasile Vénig László Fotóklub szervezésében november 30-án, szombaton délután 4 órai kezdéssel.
A kiállításra kerülő alkotások egyházi-vallási tematikájúak. Az időzítés az is tudatos: éspedig a megnyitó az Advent kezdetéhez kötődik. A tárlat pedig január 7-éig lesz látogatható, vagyis Vízkeresztig, így ölelve át az egész Karácsonyi ünnepkört.
A megjelenteket Bikfalvi Zsolt, a Vasile Vénig László Fotóklub alelnöke üdvözli. A kiállítást megnyitja Keresztes Dénes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese és Vadas Krisztián parókus, a Szent Teodóra Közösségi Központ Nonprofit Egyesület elnöke. A kiállított alkotásokat dr. Hágó Attila Nándor, a Vasile Vénig László elnöke méltatja. A kiállításmegnyitón közreműködik Katona Ábel, a Nagyváradi Művészeti Líceum tanulója, hallgató a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar piano szakán.
Rövid ismertető a kiállítási anyagról
A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvány fotópályázatot hirdetett határon túli magyar fotósok számára. A díjnyertes fényképek döntő többsége az idei csíksomlyói búcsút, Ferenc pápa erdélyi látogatását és ehhez kapcsolódóan a székelyföldi, erdélyi keresztény emlékeket mutatja be. Megható pillanatfelvételek, a vallás egyedi, személyes megélésének momentumai és többszázéves múltunk tárgyi emlékei ragadták meg az amatőr és hivatásos fotósok lencséjét. A közel 30 műalkotás segítségével azonban nemcsak Erdély, de az egész Kárpát-medence szakrális emlékhelyein is virtuális utazásra indulhat a látogató.
A Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítványt 2017-ben hozta létre a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) azzal a céllal, hogy a két szervezet szorosan együttműködve, azonos értékek mentén szerteágazó evangelizációs tevékenységet végezhessen a Kárpát-medencei magyarság körében.
Az alapítvány központi feladatának tekinti a Kárpát-medence keresztény/keresztyén értékeinek megőrzését, bemutatását, a magyar nemzeti egység elősegítését, a társadalmi és kulturális szerepvállalás révén az értékmentő és értékteremtő feladatellátást.



You must be logged in to post a comment.