Kis csúszással kezdődött vasárnap a Mezőfényi Lovasnap 2023-as kiadása, hiszen a szemerkélő eső miatt a szervezőknek át kellett ütemezniük a rendezvény programjait. Végül az előrejelzett nagyobb eső elmaradt, így nem volt akadálya, hogy kezdetét vegye a környék legnagyobb lovas ünnepe.
A Lovasnap nyitányaként, Brém László polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Mezőfény elöljárója sok sikert kívánt a versenyzőknek, kellemes szórakozást az eseményre kilátogatóknak, illetve örömét fejezte ki annak okán, hogy kisebb szünetet követően ismét megrendezésre került ez a környéken egyedülálló program.
A Lovasnap keretében, a szervezők által kialakított nagyszerű helyszínen egymást követték a versenyszámok. Volt fogathajtás, vadászhajtás, lószépségverseny valamint ügyességi próba is.
A különböző versenyszámok ítészeinek sorában Nagy Ferenc nyugalmazott állattenyésztő mérnök, Bekker Tibor állatorvos és Mesteseanu Erizeu állatorvos foglalt helyet.
A lovas programok mellett, a kilátogatók az árusok portékái között is válogathattak, de nem hiányoztak a finom falatokat kínáló lacikonyhások sem.
A leglátványosabb programnak idén a Hajdúszoboszlóról érkező, csikós betyárok bemutatója igérkezett, de felléptek még a mezőfényi kultúrcsoportok is.
A Mezőfényi Lovasnap egyik fontos részét képezte a tombolasorsolás, melynek fődíja idén egy kiscsikó volt, de lehetett nyerni bárányt, kecskét, papagájt és nyulat is.
You must be logged in to post a comment.