Készülnek a lidércek

Mint már hírül adtuk, pénteken, azaz július 1-jén 19 órai kezdettel a börvelyi amatőr színjátszócsoport tart előadást a Nagykárolyi Városi Színházban. A Lápi Lidércek társulat ezúttal Csíki Gergely a Kaviár című két felvonásos komédiáját mutatja be. A főpróbán jártunk.

A Varga Sándor színművész által színre vitt produkció eddig mindenhol nagy sikert aratott. „Kedélyes, az előző századforduló hangulatát megidéző ez az előadás. Jó szívvel ajánljuk a nagykárolyiak figyelmébe, mindenkit nagy szeretettel várunk!” – nyilatkozta az Anziksznak a rendező. Amúgy három év alatt hozzávetőleg száz előadást tartottak a börvelyi amatőr színjátszók. Nagykárolyban is felléptek már, tavaly a Deák-teremben. Picit tartanak az igazi nagyszínpadtól, a fénytechnikától, viszont abban biztosak, hogy jól fogják magukat érezni. Remélhetőleg mindez a nézőtéren is fog érződni, és akkor már nem jöttek hiába…