Közel 32 kilométernyi utca aszfaltozásáról szóló beruházás közbeszerzései eljárását készíti elő a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal. A projektet elővigyázatosságból, az esetleges óvásokat megelőzendő négy részre osztották – tudatja az önkormányzat.
Legkésőbb 2016. szeptember 23-áig eljuttatják a közbeszerzéseket megjelentető felületre (SEAP) a munkálat kiírását. „A reményeink szerint szeptember 30-áig megjelenik a SEAP-on a munkálat kiírása. Harminc napon belül lehet ezt megpályázni. A jelentkezések száma és dokumentumok megfelelő voltának függvényében előreláthatóan november végéig sikerül befejezni az eljárást” – fejtette ki a folyamatot Bekő Tamás városmenedzser. Mindezek után a polgármesteri hivatal meg kell várja az óvási időszak végét. „Azt tűztük ki célul, hogy az év végéig aláírjuk a munkálat szerződését. A pénzügyi fedezete biztosított, mégpedig a 21,335 millió lejes hitel révén, így a kivitelező a munkálatokat akár már 2017 márciusában vagy áprilisában megkezdheti – tette hozzá.
A nagy aszfaltozási munkálat során 31,889 kilométernyi utat és 173 ezer négyzetméternyi járdafelületet fognak új aszfalttal bevonni Nagykárolyban és a közigazgatásilag hozzátartozó Ianculești településen.

