Készülnek az elméletis gólyák

A nagykárolyi Elméleti Líceum az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezi a kilencedikes osztályok számára tematikus gólyabálját, New York City – Walk of Fame címmel. Az eseményre október 16-án, pénteken este 6 órától kerül sor az iskola sporttermében, belépés csak meghívóval, vagy – az Elméleti Líceum diákjai számára – ellenőrzővel lehetséges.

A program a korábbi tapasztalatokhoz igazodva idén is színes és változatos: a bál egyetlen téma, New York városa köré összpontosul, melyben a gólyáknak igen különleges szerep jut: sztárpárokat személyesítenek meg, akik szereplőválogatásra jelentkeznek. Az zsűri feladata, hogy kiválassza a tíz gólyapár közül a legrátermettebbet, aki eljátszhatja a New York City Walk of Fame – Gólyabál 2015 című musical főszerepét. A gólyáknak több téren is bizonyítaniuk kell kvalitásaikat: háromszor lépnek színpadra saját tánccal, emellett ügyességi játékokon és logikai vetélkedőn is részt kell venniük.

Az esemény mindenkori tematikájától függetlenül a nyertesek idén is a Gólyakirály, illetve -királyné címmel illettetnek majd.