Különleges szabadtéri programra várják az érdeklődőket szeptember 23-án, az első alkalommal megrendezésre kerülő Rap & Bike Fest alkalmából. A szórakozás mellett, a kerékpározás szabályaira is szeretnék felhívni a figyelmet.
Az elmúlt években egyre többen kezdtek el biciklizni, egyre több fiatalt, gyereket láthatunk két keréken. Ez nagyon jó, ugyanakkor nagyon sokan nem tudják, hogy hogyan kell helyesen közlekedni. Sokan nincsenek tisztában a közlekedési szabályokkal, illetve a biciklis utakat sem használják megfelelően, már ha egyáltalán használják. Ezeknek apropóján született meg a biciklis nap ötlete, melynek elsődleges célja a biciklizés népszerűsítése. A kezdeményezéssel arra buzdítanák a lakosságot a szervezők, hogy minél többen használjanak kerékpárt a hétköznapokban, ezzel járjanak akár dolgozni, illetve a gyerekek iskolába, hiszen reggel nagyon nagy a forgalom, amelyben biciklivel kicsit gördülékenyebb a haladás.
Az egynapos rendezvényre szeptember 23-án kerül sor a kastélykertben, a programsorozat 10 órától veszi majd kezdetét. A résztvevőket a lovarda főbejáratához várják, az ügyességi pályák pedig a Károlyi szoborig húzódnak majd, ez a terület le is lesz zárva a járókelők előtt. Az ügyességi próbák előtt egy közlekedésbiztonsági előadást hallhatnak majd a résztvevők, mely során a rendőrség segítségével ismertetjük a helyes közlekedési szabályokat. Ugyanakkor szó lesz a biztonságos közlekedés egyéb tényezőiről, így például a sisak használatáról is, amely bár nálunk nem kötelező, erősen ajánlott, hiszen komoly sérülésektől tud megvédeni. Emellett fontos a láthatósági mellény használata, amely bár csak szürkületben, illetve sötétben kötelező, de nappal is ajánlott a viselete, főleg gyerekek esetén. A szervezők fontosnak érzik hangsúlyozni azt is, hogy mobiltelefont ne használjanak biciklizés közben sem, ahogy gyalogosan, vagy autóvezetés közben sem, hiszen fokozottan balesetveszélyes helyzeteket eredményezhet.
Az ügyességi próbákra három kategóriában lehet jelentkezni: 5-8, 8-14, illetve 14 év fölötti korosztályban. 14 éves kor alatt szülői jelenlét szükséges, illetve minden résztvevőnek ki kell majd töltenie egy beleegyező nyilatkozatot, amelyet 14 évnél kisebbek esetén értelemszerűen a szülők töltenek majd ki.
Az ügyességi próbákat 10 órától a legkisebb korosztály kezdi majd, a következő kategóriák két óránként követik majd egymást, tehát a 8-14 évesek 12 óra körül, a 14 év fölöttiek pedig 14 órakor kezdenek majd. Természetesen, mint minden ilyen rendezvénynél kisebb időeltolódások előfordulhatnak majd.
A nap zárásaként egy BMX-es bemutatóval készülnek, melyre várják a vállalkozó szellemű jelentkezőket. A bemutató alatt nagykárolyi, illetve csíki rapperek lépnek majd fel, akiktől a stílusnak megfelelő, néha szókimondó szövegeket hallhatnak majd a jelenlévők.
A versenyszámokon való részvételről és a végleges programtervről a közlejövőben nyújtanak felvilágosítást az esemény szervezői.
You must be logged in to post a comment.