Kevesebbet kell várni

„Örvendetes hír Szatmár megye minden lakosának, de a határ túloldalán élők számára is, hogy megszüntetik a szigorított ellenőrzést a román-magyar határrészen. Ez azt jelenti, hogy megszűnnek a kilométeres kocsisorok és ezzel együtt jelentősen le fog rövidülni a várakozási idő” – magyarázta Magyar Lóránd RMDSZ-es parlamenti képviselő.

Elmondta továbbá, hogy ez a lépés a magyar kormány részéről érkezett egy korábbi ígérethez igazodva. A román belügyminiszterhez intézett kérdésekre a bukaresti törvényhozó még mindig várja a választ, mert ugyan rövidül a határ átlépéséhez szükséges idő, de a lakosság egy jó részének még mindig nagyobb távolságot kell megtennie, mint amennyi feltétlenül szükséges lenne, ha az ideiglenes határátkelőhelyek (Szárazberek–Garbolc, Lázári–Zajta, valamint a Horea-Szaniszló–Ömböly) is állandóvá válnának. Három ideiglenes határátkelőhely létezik már, amelyek mindössze arra várnak, hogy a kiépítésüket megkezdjék, s egy újabb megnyitásához szükséges infrastruktúra kiépítésére tett ígéretet nemrégiben Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke.

Ennek értelmében Óvári és a magyarországi Csenger között nyílhatna újabb határátkelőhely, amely harminc kilóméterrel tenné rövidebbé az utat a két település között.

Közlemény