Kezdődik a fotóművészeti ősz

A nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub idén újra megrendezi a Fotóművészeti Ősz elnevezésű rendezvénysorozatát. Három eseményhez kötődik az idei sorozat.

Ovi D. Pop nagyváradi fotóművész kiállítására szeptember 25. és október 10. között kerül sor. Az aradi PRO Arad fotóklub kiállítására október 11–22. között, míg a II. Vasile Vénig László Nemzetközi Fotószalonra október 23. és november 6. között.

– A legjelentősebb eseményünk, és nem csak most ezen a rendezvénysorozaton belül, hanem az egész évi tevékenységünk folyamán a II. Vasile Vénig László Nemzetközi Fotószalon – tudtuk meg Bikfalvi Zsolt fotóművésztől, a klub alelnökétől. Ez egy meghirdetett fotóverseny, nyitott bárki számára, aki érdeklődik a fotográfia iránt. Három témakörben lehet fotókat küldeni:

– általános színes,

– általános fekete-fehér,

– fények és árnyék.

A pályamunkák beküldési határideje még a hétvégéig tart. A versenyre beküldött pályamunkákat, fotókat egy többtagú nemzetközi, magas rangú zsűri fogja elbírálni. Az ő döntésük végleges, megmásíthatatlan és felülbírálhatatlan. A zsűri által elfogadott és díjazott fotókból kiállítás nyílik október 23-án. Természetesen díjazva lesznek a legjobb pályamunkák és a Fotószalon fődíjat elnyerő fotós erkölcsi elismerés mellett anyagi elismerésben is részesül. A fődíjat Vénig László fotóművész családja ajánlotta fel. Sőt, aki pályamunkát küld be és befizeti a részvételi díjat, függetlenül az elért eredményétől egy fotókatalógust kap a kiállításra bejutott díjazott fotókból.

A nagykárolyiak fotószalonja egyébként idén is megkapta az AAFR (Asociația Artiștilor Fotografi din România) védnökségét. Értelemszerűen ez is jelzi, hogy nívós szalonról van szó.