Kezdődik a rekettyés tanév

Izgalmas és eseménydús tanév kezdődik a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület égisze alatt — mondta el érdeklődésünkre Székely Sára. Az egyesület vezetőjétől megtudtuk, hogy folytatódnak a tavalyi foglalkozásaik, de azokat szeretnék kibővíteni, új oktatókat is bevonnak a tevékenységeikbe, továbbá új rendezvények szervezését is célul tűzték ki.

2

A néptáncoktatásban nem lesz változás, azaz a továbbiakban is Majer Rajmond oktató, táncpedagógus irányítja a képzést. Lesz Apró Rekettye az egészen kicsiknek, Kis Rekettye, Rekettye Utánpótlás, Rekettye — az egyre nagyobbaknak —, valamint folytatják a felnőttoktatást is. Mindezekre szombatonként kerül sor, a megszokott időpontokban. Egyébként a korábbinál is nagyobb hangsúlyt próbálnak fektetni a felnőtteknek szóló képzésre, például azokra a szülőkre, akik azért nem tudtak eljönni ezekre az alkalmakra, mert egész egyszerűen nem volt kire hagyják a csöppségeiket, nos, igyekeznek a képzés idejére gyerekfelügyelettel szolgálni. A táncórák tehát most szombaton kezdődnek!

Csütörtökön kezdik a népzenés foglalkozásokat. Lesz egyebek mellett hegedű-, bőgő-, citera-, furulya-, koboz-, gardonyoktatás is, továbbá népi éneket is tanítanak. Ezt egy új oktató vezeti: Fodor Ágnes. A népdalénekessel dolgoztak már együtt, például az idei néptánctáborban. A szombatonként tartandó képzésre lehet jelentkezni, mégpedig egyéni órákra, illetve természetesen csoportosra is. Rimán Barbara a furulyát, Nauner-Agárdi Éve a citerát, Olajos Gábor a kobzost, míg a hegedűt Szilágyi Róbert és Fodor Róbert tanítja a továbbiakban is. Heti több órában teszik ezt, hiszen — szerencsére — van rá igény.

Most szombaton, azaz szeptember 21-én két eseményt is tartanak a képzések mellett. Az egyik a felnőtteknek szól: a batikolás technikáját Kóra Judit képzőművész mutatja meg — őt a tojásfestés alkalmával ismerhettek meg a rekettyések. Délután, méghozzá 5 órai kezdéssel ismét Jeles napi foglalkozást tartanak — ahogy az lenni szokott, ezt élőzenés táncházzal kötik egybe. A tanévkezdő foglalkozásra itt marad Kóra Judit, aki egy érdekes, modern technikát ötvöz a régivel, és ennek eredményeként pólót fognak festeni. Éppen ezért arra kérik a gyerekeket, hogy vigyenek magukkal fehér, vagy világos színű felsőt.

A távolabbi időszak kapcsán Székely Sára elmondta, hogy készülődnek a táncháztalálkozóra, majd novemberben szeretnének egy citerás találkozót megtartani. Szeretnék ugyanis összegyűjteni a történelmi Szatmár megyében citerázó csoportokat. Abban bíznak, hogy jó kis közösség alakul ki majd a találkozó hatásaként, és vélhetően ez mind az oktatók, mind a citerázást tanulók hasznára válik.

A Rekettye Kulturális Egyesület igyekszik a továbbiakban olyan szabadidős programokat szervezni, melyeken a család minden tagja megtalálhatja a neki szóló tevékenységi lehetőséget. Fábián Mónika és Dani vezetésével a kerékpáros közlekedés szabályairól fognak képzéseket tartani. Úgy vélik ugyanis, hogy erre nagy szükség van, és az igényt is többen jelezték. Szeretnék ebbe belevonni az iskolákat is. Ezzel párhuzamosan a családoknak biciklitúrákat is szerveznének — kisebb távra a kisebbeknek is, a hosszabbakra pedig értelemszerűen elsősorban a felnőtteknek.

Azokat is várják már most, akik eleddig nem jártak a Rekettye képzéseire, hiszen új, kezdő csoportokat is indítanak. De felnőtteknek szóló kezdő csoport is indul, például a citerázást lehet majd így elsajátítani. Erre a képzésre várják a pedagógusokat is, de nekik külön is szerveznek majd foglalkozásokat. A debreceni Bárdosi Ildikó népművészet ifjú mestere díjjal méltatott énekoktató négy alkalommal tart majd foglalkozást Nagykárolyban, ebből kettőt kifejezetten a pedagógusoknak. Majer Rajmond vezetésével népigyerekjáték-oktatást fognak tartani — ez egy egész napos, szombati képzés lesz.

1