Ki Kaplony legjobb szakácsa? – többek között ez is kiderülhet az augusztusra tervezett nyárbúcsúztató rendezvényen

Kaplony önkormányzatának szervezésében nyárbúcsúztatót szerveznek idén. Az alkalom helyszíne a labdarúgópálya övezete lesz. Időpontja pedig előreláthatóan 2021. augusztus 28-a. A rendezvény lényege: gasztronómiai seregszemle.

Ki főz a legjobban Kaplonyban?

Többek között ez is kiderül majd az augusztusi rendezvényen. A szervezők tájékoztatása szerint, az a hír járja ugyanis, hogy Kaplonyban akadnak olyan emberek (csapatok), amelyek igazán finomra készítik el az ételt. Nos a nyárbúcsúztató rendezvény egy kiváló alkalmat szolgáltat arra, hogy ennek is utánajárjanak! Lehetőséget kapnak a helyi szakácsok a bizonyításra!

Baráti társaságok, egyesületek, közösségek, szóval baráti csapatok jelentkezését várják az alkalomra. (Jelentkezni a polgármesteri hivatalban lehet.)

A helyhatóság igyekszik némi alapanyaggal kedveskedni, míg a hozzávalókról a részvevőknek kell gondoskodni. A zsűrizés feladatát pedig részben a kaplonyiakra bízzák. Minden kilátogató kaplonyi kap majd egy (egyetlen egy) szavazócédulát, és annak a csapatnak adja, amelyet arra érdemesnek ítél. Rajtuk kívül persze lesz majd egy szakmai ítészcsapat is (neves kaplonyi szakácsokkal!), utóbbiak elismerő okleveleket fognak odaítélni.

Eldől tehát, hogy kerek egy éven keresztül ki viselheti a KAPLONY LEGJOBB SZAKÁCSA megtisztelő címet.

A rendezvény helyszíne a labdarúgópálya lenne, egész pontosan annak a melléke. Pár paddal, sátorral igyekszik a hivatal segédkezni, de a szervezők azt kérik a csapatoktól, hogy minden egyéb felszerelést vigyenek magukkal. Az alkalomra mindahány kaplonyi vendéglátóst tisztelettel várnak – hiszen esetleg italra is szükség lehet majd (ennek kapcsán is előzetesen kell jelentkezni a hivatalban), sőt, talán egyéb harapnivalóra is…

Bővebb tájékoztatással rövidesen szolgálnak a szervezők.