Átszökni a zöldhatáron, vállalva a kockázatot. Nos, sokan próbálták meg. Ki a jobb élet reményében, ki végső elkeseredésében. Egy fiatalember, leendő rendőr kutatja ezeket a történéseket. Megkérdeztük, hogy miért.
Molnár Attila egy bejegyzésére egy szaniszlóiaknak, avagy onnét elszármazottaknak fenntartott csoportban bukkantunk. Egy dolgozat elkészítése érdekében szeretne olyanokkal beszélni, akik 89 decembere előtt megpróbáltak átszökni Magyarországra.
– Pontosan milyen célból beszélgetnél ezekkel az emberekkel? Milyen interjúkra kell gondolni?
– A szakdolgozati munkám elkészítéséhez elengedhetetlenül szükséges ilyen helyzetet átélt emberekkel beszélgetnem, hiszen így kaphatok teljes képet az akkori időkről. Igazából olyan embereket keresek, akik a rendszerváltás időszakában, pontos meghatározva inkább előtte, megpróbáltak átszökni a román–magyar határon, de ez valamilyen oknál fogva nem sikerült.
– Miért pont ez a téma? Túl fiatal vagy, te annak idején nem próbálhattad…
– Azért választottam ezt a témát, mert mindig is érdekelt ez az időszak, hogy ezek a szökések pontosan miként zajlottak le. Számtalan mesét hallottam már, ami vagy igaz volt, vagy nem, de gondoltam arra, hogy pontos, hiteles információk alapján megpróbálok összegyűjteni néhány fontosabb eseményt. Mivel fiatal vagyok, mindössze 22 éves, nem élhettem át, azonban szatmári lakosként mindig is érdekelt, hogy mindez hogyan történt. Érdekel, hogy hogyan zajlott le az egész forradalom. Furcsa volt történeteket hallani arról, hogy semmi nem volt az üzletben, ez számomra teljesen idegen, hiszen én és a kortársaim már egy olyan társadalomba nőttünk fel, amelynek már a „szájába volt rágva minden”.
– Annak idején megpróbáltad volna? Nekem van egy ismerősöm, aki két gyermekét hagyta itt… Nyilván azzal a tudattal, hogy talán sohasem fogja őket viszontlátni.
– Őszintén szólva nem tudom. Az biztos, hogy elgondolkodtam volna rajta. Jelenleg Budapesten élek, lassan 3 éve, és úgy érzem, hogy még most is vannak különbségek a két ország között. Én nem tudhatom, hogy akkor mit veszíthettem volna, hiszen akkor még nem éltem, most azonban azt mondanám, hogy nem próbálnám meg, mert tudom magamról, hogy nehéz lenne otthagynom a szülővárosomat, a családomat.
– Szívesen beszélnek erről az emberek? Még félnek?
– Teljesen normálisan veszik ezt az egészet. Persze felelevenednek bennük az emlékek.
Van, aki igen, vannak azonban olyan személyiségű emberek, akikben ez a dolog valamilyen sérelmet szakít fel. Van olyan személy, akiből nagyon nehezen lehet kiszedni részletinformációkat, azonban sokan könnyedén veszik, mintha ez természetes lenne. Szerintem már nem félnek, de valaki mesélte, ha mondjuk 15–20 éve kérdeztem volna ugyanezeket, akkor még nekem is lenne félnivalóm.
– Mit mondtak azok, akik itthon maradtak? Miként vélekedtek azokról, akik megpróbálták?
– Véleményem szerint és a hallottakból ítélve sokan csodálták ezeket az embereket, hogy ilyen bátorságot gyűjtöttek össze magukban. Sokan szerették volna még megpróbálni, de nem volt bátorságuk itt hagyni a családjukat, a barátaikat.
– Az eddigi beszélgetéseid során mi az, amin a leginkább meglepődtél?
– Hát számos olyan dolog volt, amin igazából meglepődtem. Legfőképpen azon, hogy a Securitate „tevékenysége” mennyire részt vett az állampolgárok hétköznapi életében.
– Hol lehet jelentkezni?
– Alanyként nálam Facebookon, üzenetben lehet jelentkezni. Aki szeretne mesélni az akkori helyzetről, avagy szökést kísérelt meg, ám elfogták, és erről részletes információkat tudna nekem szolgáltatni, ezzel is segítve a szakdolgozatom minősítését.
– Kérlek, mesélj magadról. Mi leszel, ha „nagy leszel”?
– 19 évig Szatmárnémetiben éltem, majd a középiskola után jelentkeztem a magyarországi Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára. A szakdolgozatom is ide készítem, hiszen a diploma megszerzéséhez szükséges a szakdolgozat elkészítése és megvédése. Idén vagyok végzős, és ha minden jól fog végződni, akkor július 1-től rendőrhadnagy leszek. Szeretnék gazdaságvédelmi nyomozó lenni. Bízom benne, hogy a szakdolgozati munkám hozzásegít majd az álmaim megvalósításához.
Kérdések: Megyeri Tamás Róbert
You must be logged in to post a comment.