Kína, kínaiak és kínai dallamok a kastélyban

A festői Kínáról, annak nagyságáról, és a benne lakó, kulturálisan sokszínű emberekről szóló kiállítást nyitottak meg ma a Károlyi-kastélyban. A nagyváradi Tóth István fotóművész sokszor járt már a kontinensnyi országban, és a képalkotásai közül hozott el jó párat.

Szívesen mesélt is a képekről. A bentlakásban élő gyerekekről, a négyezer méteres magasságban élők mindennapjairól, a kínai emberre jellemező problémamegoldási készségről – nem panaszkodnak, hanem cselekszenek!

Ma, október elsején Kína, azaz a Kínai Népköztársaság háromnapos nemzeti ünnepe (a népköztársaság 1949-es kikiáltásának évfordulója) van – mármint a kezdete. Ennek alkalmából érkezett a neves fotóművész kiállítása Károlyba, mintahogy szerte az országban huszonöt tárlatot nyitottak meg. A megjelenteket Dragoș Georgescu, a Gróf Károlyi Turisztikai Alapítvány vezetője, illetve Bikfalvi Zsolt, a Vasile Vénig László Fotóklub alelnöke köszöntötte. S beszélt a képekről, a Kína iránti szeretetéről Tóth István AFIAP is.

Annak jegyében, hogy a zene világnapját is ünnepeljük a nagyváradi Thurzó Sándor József brácsaművész kínai zeneszerzők műveiből adott elő néhányat.

A kiállítás két hétig látogatható, természetesen erősen javallott, illetve érdemes megnézni!