Kirándulás – különlegesen

Nagyváradon kirándult nehéz sorsú emberekkel az Împreuna Egymásért Egyesület (ASIEE). Megkérdeztük Lőrincz Zoltánt, miért vállal magára ilyen feladatot.

„… nem is tudom. Nekem óriási élmények ezek. Ismét kiderül, hogy önző módon, magam miatt mentünk. De valóban. A srácok már az udvaron voltak és akkora őrjöngés, öröm-, csatakiáltások hallatszottak a busz érkezésénél, annyira várták már. A több mint 60 éves mama hozzád jön, megölel, puszit ad, mosolyog és köszöni szépen, hogy ő is ott lehet… Tudni kell, hogy ezek a srácok folyamatosan kimutatják érzelmeiket. Valahogy. Ha örülnek, mint ma, jönnek, fogják a kezed, csókolják a kezed, a polód, a mocid, bármit, ami hozzád tartozik. Mikor megismertem őket, és kicsit össze barátkoztunk, kicsit furcsa volt, hogy két huszonéves sráccal sétálok kézen fogva. Ha pici odafigyelést kapnak, annyi, de annyi szeretetet tudnak adni, ami nekem jó. Szóval igen. Ezt a kirándulást is, mint minden mást az ASIEE-n belül, magam miatt tettem. Hogy este nekem jó legyen álomra hajtani a fejemet” – írta Zoli. Sok sikert!

A beszámolójukban egyébként ez szerepel: Az év hátralévő részében még három kirándulás is tervezünkk. Az elsőt ma a nagyváradi állatkertbe tettük meg. Ezúttal a városunkban lévő, a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság által működtetett otthonok lakóit vittük magunkkal. Ők olyan emberek, egyaránt fiatalok és idősek, akiknek nagy többsége különböző mentális betegségektől szenved. Sokuk nagykárolyi, de többen vannak a környéki településekről is, illetve távolabbi régiókból. Az idősek közül van, aki már négy évtizede él otthonban. Látogatója nincs, a négy fal között tölti mindennapjait. A fiatalabbak is különböző okok miatt kerültek be. Betegségeik mellett, többen árvák, félárvák, de olyan is van, akit szülei már nem tudtak otthon kezelni. Idén egy családnak mi is segítettünk, hogy a már kezelhetetlen fiúk bekerüljön az egyik intézetbe. Többen közülük kijárnak a városba. Többükkel lehet találkozni. Mondhatom, hogy általában jó srácok. Mint egyik ápolójuk ma mondta, „ha nem bántják őket, ők sem bántanak senkit”. Sajnos sok buta ember él „ide kint”, akik szívesen kezdenek ki ezekkel az emberekkel. „Jönnek a bolondok” mondják. Annyit kell tudni, hogy betegek, beteg embereket pedig nem szép dolog csúfolni. Hangoskodnak, néha temperamentumosabbak, de ártalmatlanok. Mindegy, hogy 30 évesek, gyerekes önzetlenséggel tudnak szeretni, és a szeretetet, törődést fogadni. „Rajtatok kívül szinte senki sem nyitja rájuk az ajtót” mondta egyik intézet vezetője, „nagyon jó, hogy pár órára ők is kimozdulhatnak”. Támogatók: Nagykároly Városi Tanács, Ali Baba Étterem, W&J Kft.