Kisboldogasszony ünnepe

Kisboldogasszony titulussal a szaniszlói (a felvételen), láposbányai, turcbányai, nagybocskói, pálfalvai, körtvélyesi és csanáloserdői templomok rendelkeznek a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében.

Mária születése a megváltás művének kezdete. Isten kegyelmét, szeretetét ünnepeljük, amely Máriában megjelent a világban. A Szent Szűz születése öröm, ahogy minden születés öröm, mert a reményt erősíti bennünk. Valami szép, valami szent kezdődik.

Szűz Mária az Egyház ősmintája. Benne fog fellobbanni a világ világossága. Élő vízforrás fakad majd benne. Ő lesz az akol, ahová érkezik a jó Pásztor. Nemzedékek várakozása teljesedik be azzal, hogy az idők teljességében Isten egyszülött fia megtestesül a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lesz. De ma még csak az üdvösség hajnalát, Szent Anna és Joakim leányának születését ünnepeljük – szeplőtelenül fogantatott, szeplőtelenül élt.

Az egyházmegyében a szaniszlói, láposbányai, turcbányai, nagybocskói, pálfalvai, körtvélyesi és csanáloserdői templomok titulusa Kisboldogasszony. Láposbányán az ünnep napján, 8-án délelőtt tizenegy órától lesz a búcsúmise Hozdik Zsolt soltvadkerti esperes-plébános prédikációjával. Szaniszlón ugyanazon napon és időben lesz a búcsú, Dudás Miklós sárközújlaki plébános ünnepi szónoklatával. Turcbányán csütörtökön délután fél kettőtől Leabu Marius székesegyházi segédlelkész szentbeszédével tartják a búcsút. Nagybocskón aznap este hat órától Linzenbold Szabolcs diakónus prédikációjával lesz a búcsús szentmise, és ugyancsak ő mond majd szentbeszédet Körtvélyesen, de vasárnap, szeptember 11-én, a helyi Kisboldogasszony búcsú alkalmával is.