Könyvajánló sorozatunk aktuális részében, Hamvas Csilla mesél könyves élményeiről

Könyvajánló sorozatunk következő részében ismét egy magyartanár, Hamvas Csilla mesél nekünk, aki bár jelenleg kisgyermekével otthon van, nem hiányoznak a mindennapjaiból a könyvek, hiszen most már nemcsak a saját, hanem gyermekei örömére is olvas.

– Magyartanárként az irodalom a hétköznapjaid része. Milyen szerepet játszanak a könyvek, az olvasás a mindennapjaidban?

– Az olvasás szerves része a mindennapjaimnak. Tele van a házunk könyvekkel: az éjjeli szekrény, a gyerekszoba, a nappali. Rengeteget olvasok a gyermekeimnek is, sok könyvet veszek nekik, s

persze magamnak is. Régebben kölcsönöztem, de mióta gyerekeim vannak, szeretem megvenni a könyveket. Legyen miből válogassanak majd.

Jelenleg gyereknevelési szabadságon lévő magyartanár vagyok, ezért ebben az időszakban kedvemre olvashatok. Magyartanárként is sokat kell olvasnunk, elmerülni a tananyagban, de mindig is az érdekelt könyvek terén igazán, ami a kötelezőn túl van. Nem múlik úgy el nap, hogy ne olvassak. Ha a saját olvasmányaimra esetleg nem is jut időm egy-egy nap, a gyermekeimnek mindig olvasok, sőt, általában hosszú alkudozások után két-három mesét, verset is.

– Hogyan, mi alapján választasz ki egy könyvet elolvasás előtt?

– Egyik könyv hozza a másikat. Nincs hosszas válogatás, mert mindig előre beszerzek három-négy könyvet, s míg olvasom az egyiket, már akkor el is tervezem, melyik lesz a következő. Többnyire

barátok, családtagok ajánlásaira hallgatok. Megosztjuk egymással az olvasmányélményeinket, s így mindig van új a terítéken. Kimeríthetetlen forrás.

– Kérlek mesélj a kedvenc könyvedről, vagy egy olyan műről, mely nagy hatással volt rád a közelmúltban.

– Nagyon nehéz egyetlen könyvről mesélnem, mert csupa jó könyveket olvastam mostanában. Nemcsak szépirodalmit, hanem vallásos, teológiai, pszichológiai, neveléstudományi könyveket,

riportkötetet is. A legtöbb könyv nagy hatással van rám. Az a fajta befogadó vagyok, aki teljesen eggyé tud válni a történettel vagy az egyes szereplőkkel, s a könyv elolvastával még hosszú napokig a hatása alatt maradok. A legnagyobb kedvencem a lengyel író, Henryk Sienkiewicz: Quo vadis című regénye. De nagyon szeretem Szerb Antal és Wass Albert regényeit is. W. Paul Young Viskója is mélyen megérintett, valamint Závada Pál: Jadviga párnája című könyve is a kedvenceim között van, akárcsak Bulgakov: Mester és Margarita című regénye.

A legfrissebb olvasmányélményemet emelném ki mégis, Lisa Wingate: Elrabolt életek című regényét. A nővérem ajánlotta, s adta kölcsön ezt a megrendítő olvasmányt, amely valós eseményeken alapul. Ez a tipikus „nem lehet letenni” könyv. Igaz történet az alapja, bár a főszereplők nem valósak, az események azok. A Mississippi egyik lakóhajóján, az Árkádián él Rill testvéreivel és szüleivel idilli boldogságban, nagy szeretetben, bár szegénységben. Ám egy nap, míg a gyermekek szülei nincsenek velük, a gyermekeket elviszik a hajóról, mégpedig a tennessee-i árvaházba. Bár hitegetik őket, hogy rövidesen láthatják szüleiket, a kislány hamar rájön, hogy ez hazugság. Más sorsot szántak nekik… A teneessee-i árvaház és kegyetlen vezetője, Georgia Tann is létezett egykor. A cselekmény egyébként két szálon fut: egyrészt egy visszaemlékezés, melyből megismerjük May történetét, a másik szál pedig a jelenben játszódik, és Avery nyomozását követhetjük nyomon benne, aki egy véletlen folytán rájön, hogy a nagyanyjának van egy titka, ami a jól szituált, befolyásos család életét fenekestől felforgathatja. Végig egyértelmű, hogy a két szál összekapcsolódik, de csak a könyv végére áll össze teljesen a kép.

Nagyon szívbemarkoló, megbotránkoztató a történet, s számomra felfoghatatlan, hogyan is történhet(ett) meg ilyesmi a világban.

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban