Konzuli nap Nagykárolyban

Legközelebb július 11-én, szerdán lesz kihelyezett konzuli nap Nagykárolyban. Amennyiben Ön még nem igényelte magyarországi állampolgárságot, most egyszerűen, gyorsan és díjmentesen, lakóhelyéhez közel igényelheti az Eurotrans Alapítványon keresztül.

Segítenek az iratcsomó összeállításában, a fényképkészítéstől a fordítások elkészítéséig – teljes mértékben ingyenesen.

► A szükséges dokumentumok listája elérhető ide kattintva.

A legközelebbi konzuli napra már fel lehet iratkozni, mégpedig az RMDSZ nagykárolyi irodájában. Javallott minél hamarabb megtenni, hiszen már többen jelentkeztek… Legutóbb, a múlt héten szintén sok embernek segédkeztek a magyarországi állampolgársággal kapcsolatos ügyintézésben. Mint beszámoltunk róla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nagykárolyi székházában, azaz az Eurotrans Alapítvány területi irodájában közel félszáz honosítási kérelmet nyújtottak át Magyarország kolozsvári főkonzulátusa munkatársainak. Ez a szám azt jelenti, hogy körülbelül kétszer ennyi, azaz száz személy igényelte a könnyített honosítást. Huszonnégy személy az úgynevezett klasszikus anyakönyveztetéssel kapcsolatos ügyeit intézte a kihelyezett konzuli napon. Ez pedig azt jelenti, hogy ők már egy ideje rendelkeznek a magyar állampolgársággal, és a magyarországi hatóságokkal közölték a különféle anyakönyvi változásokat – például születés, elhalálozás, házasság, netán válás stb. A főkonzulátus munkatársainak igen sok anyakönyvi kivonatot is átadtak, de egyéb konzuli ügyeket is intéztek a nagykárolyiak, illetve a vidékbeliek, így többen igényeltek Magyar igazolványt, illetve pótfüzetet. Ismét sokan, egész pontosan huszonketten kértek magyarországi útlevelet.

A konzulátus munkatársai a hosszúra nyúlt napot követően elmondták, hogy jó érzés volt Károlyban lenni, sokaknak tudtak a segítségére lenni.