Nehéz feladatot találtunk ki Marius Georgescu számára. Nem arra kértük a Dél-Koreában élő fiatalembert, hogy akciós mobilt hozzon nekünk, hanem, hogy meséljen magáról, arról a messzi országról. És megtette, íme.
– Miért zenél? – kérdeztük. Másabb ott a zene, mint amit itt megszokott? Az élelem milyen? Nehéz az átállás? És ami fontosabb, vissza tud-e majd szokni Nagykárolyhoz? Nem volt tehát konkrét kérdésünk, inkább hagytuk, hogy meséljen…
– Ahogy megérkeztem Koreába, már elkezdtem érdeklődni, hol találhatnék egy helyet, ahol dobolhatnék, ahol gyakorolhatnám a dobolást. Így tudtam meg, hogy itt a kampuszon belül többféle egyetemista klub működik (zene, tánc, nyelvtan, sport, íjászat stb.), és így találtam rá az egyik zeneklubra, amelyiknek a neve Fearless Dawn. Oda jártam gyakorolni… elég sokat, és idővel megismertem a többiek nagy részét, mi több, a nyári vakáció alatt sikerült összehozni egy együttest is. Két koncertünk is volt az utóbbi 2 hétben. Zenéltünk ismert angol dalokat és 2 koreait is. A zene, ami itt dominál erre, az a híres-hírhedt ‘K-Pop’ nevű stílus, ami igazából szimpla popzene, a K a koreait jelzi benne… Mi nem azt zenéljük, mivel nem vagyunk nagy rajongói annak a stílusnak. Igaz, az egyik dalunk abba a kategóriába tartozik, de átdolgoztuk egy funkys verzióra. A kollégáim az együttesből nagyon barátságos és nyitott emberek. Minden szempontból nagyon jó volt velük zenélni és élvezet volt menni a próbákra.
– Február végén érkeztem Koreába. Az első 3 nap érdekes volt, mivel akkor történt az átállás, az új világ megszokása, de a harmadik naptól fogva úgy éreztem magam, mintha már itt lettem volna hónapok óta. Nekem a koreai ennivaló nagy általánosságban nem válik be, de persze van sok minden, ami nagyon finom és ízlik. Ízléstől függ az egész! Mondhatom, hogy itt egy más világ van. Más az életstílus és az emberek felfogása. Hozzánk képest szerintem az emberek nagyon összefognak, országos szinten is, és ezért minden nagyon biztonságos és rendezett. Ha megyek enni valahová, nyugodtan az asztalon hagyhatom a telefonomat, mert tudom, hogy mikor visszamegyek, ugyanott fogom találni. Nagyon sok mondanivalóm lenne, de mivel én most egy dokumentumfilm-készítői mesterit végzek Kolozsváron, elhatároztam, hogy kihasználom az alkalmat, és készíteni fogok egy dokumentumfilmet, amelyikben benne lesz minden, amit én itt láttam és átéltem.
– Körülbelül egy évvel ezelőtt tudtam meg, hogy megkaptam az ösztöndíjat. Azelőtt persze soha se gondoltam volna, hogy én ebben az évben megtanulok koreaiul beszélni, vagy hogy közel egy évig Szöulban fogok lakni. De megtörtént, és az hogy beiratkoztam és kihasználtam az alkalmat, a legjobb döntés volt, amit meghozhattam.
– Sajnos már nem maradok sokat Koreában, hiszen rövidesen, december 21-én hazautazok. Ugyan én nem vettem észre, de bizonyára megváltoztam, de szerintem pont úgy, mint amikor jöttem, miután otthon leszek 3 napig, teljesen vissza fogok szokni. A koreai „kalandom” úgy fog tűnni, mintha az egész egy álom lett volna. Egy olyan álom, amelyikből nem akar még felébredni az ember, ám mégis meg kell tenni.
You must be logged in to post a comment.