14.9 C
Nagykároly
2026. 05. 02.

Körkép – 2. rész

Folytatjuk beszélgetésünket a Cambridge nyelvvizsgáról. A frissen nyelvvizsgázott elméletisek egy töredéke is megosztja az érdeklődőkkel személyes tapasztalatát és véleményét, nevezetesen Kovács Péter Zoltán, Sámi Patrícia, Nagy Péter és Elekes Vivien válaszolt Filip Rebeka kérdéseire.

– Mi vezetett arra, hogy a Cambridge nyelvvizsgát válaszd?

Kovács Péter Zoltán: – Magát a Cambridge nyelvvizsgát azért választottam, mert általánosan és széles körűen elfogadott (az egyik, ha nem a legelismertebb ilyen vizsga). Másrészt a vizsgaközpont az Egyesült Királyságban található, az eredményeket is ott állítják ki. Így nem tevődik fel a regionalitás problémája, vannak ugyanis országos nyelvvizsgák, amelyek jórészt csak helyileg elfogadottak. Számít, hogy az embernek „magyar”/„román” nyelvvizsgája van, vagy olyan, amit az EK-ból állítanak össze és szerveznek meg.

Sámi Patrícia: – Először is rendkívül sok jót hallottam már a Cambridge nyelvvizsgáról, sok ismerősöm tette le még előttem, akiknek hasznukra vált úgy az egyetemen, mint későbbi munkájuk során. Megfogalmazódott bennem, hogy miért ne tehetném le, miért ne próbálhatnám ki magam én is. Mivel nem a legkönnyebb nyelvvizsgáról beszélünk, ezért a tanulás elengedhetetlen volt. Leginkább a tudásvágy motivált, hogy a Cambridge nyelvvizsgát válasszam, hiszen tudtam, hogy ha sikeresen teljesítem a feladatokat, a későbbiekben könnyen fel tudom majd használni a felkészülés alatt megszerzett tudást és az oklevelet.

Nagy Péter: – A legfontosabb indok, hogy a Cambridge nyelvvizsgái nemzetközileg elismertek. Ezen kívül talán ezt volt a legkényelmesebb letenni, hiszen nem kellett felmenni Szatmárra vagy esetleg Debrecenbe ahhoz, hogy letegyük a vizsgát, hanem a városunkban, sőt az iskolánkban volt lehetőségünk vizsgázni.

Elekes Vivien: – Úgy hallottam, hogy ennek van a legnagyobb tekintélye.

– A jövőbeli terveket tekintve, miként lesz segítségedre az elsajátított tudás, oklevéllel együtt?

KPZ: – Azt hiszem, nem kell túl sokat beszélni a nyelvvizsga előnyeiről. Nekem személyesen egyetemre kellett, de hasznos lesz ösztöndíjaknál, pályázatoknál vagy álláskeresésnél is, mivel ennek a diplomának nincs lejárati ideje, egy életen keresztül érvényes marad. Emellett a vizsga olyan készségekre összpontosít, mint például a hallás vagy olvasás utáni szövegértés, ez pedig elengedhetetlen, ha az ember kicsit ki szeretné tágítani a látószögét. Kevés munkahely kecsegtet azzal a luxussal, hogy kizárólag az anyanyelvet kelljen használni. Ilyen értelemben valamennyire az életre is felkészít a vizsga. Tudom, hogy borzasztó klisésen hangzik, de tudni kell, hogy a vizsgalapon szereplő szövegek mind valós újságcikkek, riportok, interjúk, tehát a Cambridge nyelvvizsga képes valóságérzetet nyújtani.

SP: – Mivel sikerült letennem a nyelvvizsgát, nem kötelező érettségiznem angol nyelvből, ami úgy gondolom, egy hatalmas könnyítés. Továbbá a sikeresen teljesített nyelvvizsga plusz pontokat jelent bizonyos egyetemeken, ami nagymértékben megnöveli a bejutásra való esélyeimet. Ami számomra talán a legfontosabb, hogy a választott szakmámban kötelező lesz a tudás használata, amit már megszereztem, sok előnyhöz juttathat, az oklevél pedig igen jól fog mutatni az önéletrajzomban álláskeresés során.

NP: – Az angol nyelv tudásának számos előnye van. Jövőbeli karrierem szempontjából talán az a leglényegesebb, hogy tudok angol nyelven tanulni. Informatikai egyetemre készülök, és sokkal több információt találhatunk az interneten a programozásról vagy a számítógépek problémáiról angolul, mint magyar nyelven. Az oklevélre térve, annak először a felvételimkor fogom hasznát venni, hiszen Magyarországon szeretném folytatni a tanulmányaimat, ahol pontokat kell gyűjteni ahhoz, hogy felvegyenek az egyetemre. A felsőfokú angol nyelvvizsgáért is jár egy adott pontszám. Emellett egy felsőfokú nyelvvizsga megemeli a CV-d értékét, ami majd álláskeresésnél kifizetődő lehet.

EV: – Igazából még nem tudom pontosan, hogy hogyan lesz a hasznomra, mert orvosi egyetemen nem számít, de esetleg az Erasmus programnál jelenthet előnyt meg majd munkahelykeresésnél.

– Voltak olyan helyzetek, amik nehézségeket okoztak a felkészülés során?

KPZ: – Voltak-e inkább olyanok, amelyek nem? Nem, nem voltak. Az elején úgy gondoltam – több osztálytársammal együtt –, hogy a legtöbb feladatot megoldjuk „fül után”. Sok filmet, internetes videót, híradót néztem (néztünk) angolul, és ha utána kellett néznem valaminek az interneten, mindig angolul tettem. Az utóbbi időben kellett egy kicsit kutakodnom különböző témákban, így sok és sokféle szöveget olvastam, főleg nemzetközi sajtót és értekezéseket. Nem voltak gondjaim a szövegértéssel, és úgy gondoltam, emiatt a nyelvtannal sem lesznek. Az utolsó hetekben-hónapokban jöttem rá (és ezzel szerintem nem vagyok egyedül), hogy nem lehet mindent „fül után” megoldani. Nem készültem olyan komolyan, mint azt a vizsga elvárta volna. Mikor bementem a terembe, azt éreztem, nagyon rezeg a léc, nem voltam biztos magamban. Ha tanácsolhatok valamit a következő nyelvvizsgázóknak, az az, hogy sokkal több idő kell a felkészüléshez, mint azt az ember elsőre hinné.

SP: – Igen, számos olyan helyzet volt már, ami egy kis nehézséget okozott a felkészülésben. Néha nehéz volt beosztanom az időmet, hiszen az iskolába való teendőimet is el kellett végeznem, és a vizsgára is kellett készülnöm. De egy jó időbeosztással minden megoldható.

NP: – Természetesen. Bár megértettem bármilyen angol szöveget, pár nappal a szóbeli vizsga előtt döbbentem rá, hogy mégsem jutnak a szavak az eszembe. És nemcsak beszédben, hanem írás alkalmával sem. Ezért elkezdtem egész nap angolul gondolkozni, és minden nap írtam angolul, hogy használjam minél gyakrabban a nyelvet. Végül kifizetődtek erőfeszítéseim, hiszem abszolút elégedett vagyok a szóbeli és a szövegalkotás vizsgarész eredményeivel egyaránt.

EV: – Sokszor nagyon nehezen ültem le gyakorolni, mert untam, egy idő után belefárad az ember, hogy csak angolt lát.

– Mit üzentek diáktársaitok számára, akik az elkövetkezendő időszakban szeretnék letenni a nyelvvizsgát?

KPZ: – A fentieken kívül azt, hogy nem kell túl sokat vívódni azon, hogy tegyék-e le a vizsgát, vagy ne; halogassák, vagy ne. (Én halogattam, nem éri meg. Csak állandó fölösleges stresszben tartja az embert.) Ki kell tűzni egy dátumot, és addig minden nap foglalkozni kell vele, ha keveset is, de rendszeresen, hogy az ember hangolódjon rá. Ha középiskoláról beszélünk, érdemes még 12. osztály előtt letenni, hogy ne legyen torlódás az érettségire való készülés miatt. (Mondom én, aki utolsó évre hagytam, mert ugye az okos ember a más hibájából tanul.) Félni pedig nem érdemes tőle. Mindenki szerint, akivel eddig beszéltem, jó élmény volt a nyelvvizsga, a felvigyázó és vizsgáztató tanárok kedvesek és közvetlenek, ha nem izgul görcsösen az ember, nagyon jó élmény tud lenni egy ilyen vizsga.

SP: – A leendő vizsgázóknak azt üzenem, hogy nagyon jól döntenek majd, ha a Cambridge nyelvvizsgát választják, hiszen a legtöbb országban elismert nyelvvizsga és biztos tudást biztosít, ami sok előnyhöz juttathatja majd őket. A tanácsom számukra az lenne, hogy tanuljanak, kezdjék el időben a felkészülést, hiszen ez később, az életük során kamatozódni fog. Sok sikert kívánok nekik!

NP: – Talán ezek a tanácsok bármilyen vizsgára érvényesek, nem csak a nyelvvizsgára: elsősorban nagyon fontos megfelelően felkészülni rá a jó eredmény érdekében, másodsorban pedig nem szabad túl stresszesen hozzáállni, hiszen a túlzott stressz ronthat az eredményeden.

EV: – Személy szerint writing-ot sosem szerettem írni, ezért nem is írtam sokat, hiába kérte a felkészítő tanár. Meg is lett az eredménye: abból teljesítettem a leggyengébben a nyelvvizsgán. Szóval azt üzenem, hogy ne hanyagoljanak el semmit, és adjanak bele mindent a felkészülésbe meg persze magába a vizsgába.

Végül egy szülői vélemény a nyelvvizsga értékeivel kapcsolatban.

– Visszatekintve, milyen változást lát gyermeke életében a nyelvvizsga letétele után? Hogyan hatott a jövőre?

– Igazából változásnak csak azt tapasztaltam, hogy többet használja az angol nyelvet, akár a barátokkal való beszélgetésben, akár a mostanában annyira divatos számítógépes játékokban, a kommunikációban, ugyanis azzal, hogy letette a nyelvvizsgát, visszaigazolást kapott a tudásszintjére, azt, hogy valóban mennyire képes használni a nyelvet. A személyiségére mindenképpen pozitívan hatott, így remélem, hogy a jövőre is ugyancsak pozitívan fog hatni. Az alapszintű nyelvvizsga egy lépcsőfokkal ugyan kevesebb, mint a középszint, de ez csak ösztönzően hat a gyermekre, hogy mihamarabb a következő szintet is szerezze meg.

– Véleménye szerint, hogyan motiválja a tanulókat az, hogy a nyelvvizsga különböző szinteken elérhető, különböző korú diákok számára? 

– Talán ez a fiatalabbnak nagyobb jelentőséggel bír, mint a nagyoknak, mert az általánosban tanuló diákok bizonyíthatnak, hogy nemcsak a nagyobbak képesek egy ilyen horderejű teljesítményre, hanem a kisebbek is, ha nagyon akarják.

– Nagyon szépen köszönöm a résztvevőknek a beszélgetést, és további sok sikert a jövőbeli tervek megvalósításához!

Filip Rebeka
Elméleti Líceum

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading