Nagykároly fejlődése nem állhat meg, a munkát és a fejlesztéseket folytatni kell a következő négy évben is, jelentette ki Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. A június 9-én, vasárnap sorra kerülő választásokat megelőzően, Kovács Jenő levélben fordult a nagykárolyiakhoz.

Tisztelt nagykárolyiak,
Az elmúlt négy mandátum ideje alatt, jelentős mértékben átalakítottuk, szépítettük és fejlesztettük Nagykárolyt.
Városunk nagyon sokat profitált az európai uniós finanszírozásokból. Látványos fejlődésen és átalakuláson ment át a város arculata, számtalan olyan felújítás, bővítés történt, ami az uniós alapok nélkül nem jöhetett volna létre. Vizsgáljuk meg objektíven mi is történt: talán a legfontosabb, hogy az elmúlt évek alatt rendbetettük Nagykároly infrastruktúráját.
Szinte minden utcát leaszfaltoztunk, kibővítettük a bicikliúthálózatot, ami ennek köszönhetően lefedi majdnem az egész várost. Szépen ápolt zöldövezetekkel rendelkezünk, amelyek összterülete is jelentős, egy szemétgödör helyén létrehoztuk a Somos szabadidőparkot, felújítottuk a Károlyi-kastélyt és az azt övező parkot, készül egy új bölcsőde, valamint épül egy új ANL lakónegyed a fiataloknak, sok más egyéb beruházás mellett.
Nagykárolyban hamarosan átadjuk az uszodát és egy multifunkciós központot, amelyben könyvtár, multifunkcionális terem, mozi és mélygarázs is megtalálható majd. Mindenünk adott ahhoz, hogy Nagykároly is a modern, korszerű városok sorába számítson.
Az eredmények magukért beszélnek, de azt is tudjuk, van még tennivaló bőven. Nem üres ígéretekkel, hanem konkrét tervekkel állunk a választópolgárok elé, hiszen ez a fejlődés nem állhat meg.
Éppen ezért arra kérjük Önöket, hogy tiszteljenek meg minket bizalmukkal és a június 9-ei választásokon, szavazzanak az RMDSZ polgármesterjelöltjére, helyi tanácsosi listájára, megyei tanácselnök-jelöltjére és megyei tanácsi listájára is!
Nagykárolyt egy fiatal csapatnak kell vezetnie, amely dinamikusan alkalmazkodik a világ kihívásaihoz. Meggyőződésem, hogy az új nagykárolyi városvezetés folytatni fogja az elkezdett munkát: régi irány, új lendület, ezen elv szerint dolgoznak majd.
A város nem fejlődik a megye nélkül és a megyének szerves része a város. Ez a kettősség azonban minket arra sarkall, hogy még jobb eredményeket érjünk el, egymás erejét használjuk arra, hogy előbbre jussunk. A Szatmár Megyei Tanács RMDSZ-es csapata bizonyította, hogy mindazon képességek és készségek birtokában van, amely elengedhetetlen a megye vezetéséhez. Tiszteljenek meg minket ismét bizalmukkal, szavazzanak a Szatmár Megyei RMDSZ csapatára, valamint a megyei tanácselnök-jelöltjére, mert mi csakis együtt építhetünk erős és biztonságos jövőt!
Mi a június 9-i választások tétje?
Nagykároly töretlen fejlődése – ehhez meg kell őriznünk a polgármesteri tisztséget és biztosítanunk kell a stabil RMDSZ többséget a tanácsban!
Szatmár megye kiegyensúlyozott haladása – ehhez meg kell őrizni a megyei tanácselnöki tisztséget, amely garantálja a a kiegyensúlyozottságot!
Erős magyar képviselet Európában – ehhez nem elég megtartani, de meg kell erősíteni az európai parlamenti képviseletünket!
Nagykároly és Szatmár megye előre megy, nem hátra! Legyünk büszkék szeretett városunkra, közös eredményeinkre. Arra kérünk mindenkit, magyar és román embereket egyaránt, hogy a június 9-i választásokon támogasson minket – mind az 5 szavazólapon keresse a tulipánt, és szavazzon az RMDSZ jelöltjeire.
Tisztelettel,
Kovács Jenő és Pataki Csaba


You must be logged in to post a comment.