Fleisz Imre kaplonyi független polgármesterjelöltet faggattuk a helyhatósági választások kapcsán. Határozott válaszokat kaptunk. Érezhetően pontosan meghatározott céljai vannak. Rajtunk múlik, hogy támogatjuk-e vasárnap abban, hogy a megvalósításukhoz hozzáfogjon.
– Amennyiben Kaplony választói Önt kérik fel arra, hogy vezesse a község, a közösség életét négy éven keresztül, mely az a négy sarkalatos elképzelés, amit mindenképpen meg szeretne valósítani?
– A falu arculatát. Fizikai és erkölcsi rendet. Következetességet. Méltányos hozzáállást a problémák megoldásához.
– Az előző vezetőség munkája kapcsán, kérem, emeljen ki pár olyan megvalósítást, aminek a folytatását hasznosnak gondolja.
– Ne tűnjön sértésnek, de sajnos nem találok olyat, amit folytatnom kellene.
– Kérem, hogy arra is térjen ki, hogy melyek azok a dolgok, amiket Ön szerint meg kellett volna az eddigiekben valósítani. Mi az, amit másként tett volna?
– Erre a kérdésre a programom a válasz, amit már régen közzétettem, mindenki olvashatja, láthatja a kijelölt hirdetési helyeken. Amik abban szerepelnek, azok már mind meg kellene legyenek. Lassan itt a választás, és még mindig csak az én programom, terveim vannak kifüggesztve. Gondolom lesz programja a mostani vezetésnek is, bár a kezembe került az általuk készített 4 éves költségvetés tervezet, ami viszont semmi beruházást nem tartalmaz a 2017-es, 2018-as, 2019-es évekre. Ami pedig a 2015-ös valós költségvetést illeti, úgy tudom, hogy az RMDSZ–NDF tanácsosai nem tudták elfogadni, mert nagyon sok a megválaszolatlan kérdés, és csak homályos válaszokat kaptak ezekre. Itt azt is megjegyezném, hogy nagy felelőtlenség a 2015-ös év végére felhalmozódott több mint 8 milliárd régi lejre rúgó forgó tőkét kockára tenni, el kellett volna költeni beruházásra, nehogy arra ébredjünk, hogy elveszik tőlünk. Persze tudom, ezen dolgozni kellett volna, (terv, engedély, közbeszerzés stb.), nem lehetett könnyelműen elkölteni benzinre meg egyebekre. És ha már a beruházásoknál járunk, csak reménykedek, hogy az új híd és a kanalizálás nem fog szerepelni a megvalósításaik között, mert azoknak az érdemi része másokat illet.
– Független jelölt. A felesége viszont az RMDSZ tanácstagjelöltje. Négy éve szintén független volt. Kérem, beszéljen erről is.
– Igen, 4 éve is független voltam. Most is függetlenként indulok, de az RMDSZ teljes támogatottságával a hátam mögött. Örülök, hogy ez a kapcsolat, most így alakult. Jó csapatot alkotunk, és a lényeg, hogy egyet akarunk.
– Mi lesz a falunapokkal? A Lápfesztivállal?
– Ezzel a témával kapcsolatban már megindultak a támadások az irányomba. A szülők gyermekeiket keserítik, hogy nincs értelme táncpróbára járni, hisz úgysem lesz, hol előadni, bemutatni a hosszú próbák alatt betanult táncot, ha Imre bácsi nyer. Csak azt tudom üzenni, nyugalom, lesz falufesztivál, ahol minden korosztály megtalálja majd a saját maga szórakozási lehetőségét, és minden tánc és énekcsoport megmutathatja magát.
– Az utóbbi napokban nagyon piszkos a víz. Nyilván a megyei vízszolgáltató a „hibás”, keveset tehet ez ügyben a községi vezetőség. Mégis az emberek joggal várják el, hogy tiszta vízben fürödhessenek.
– Tévedés. Még nincs köze a megyei vízszolgáltatónak a piszkos vízhez. De ettől eltekintve a polgármesteri hivatalnak sokkal nagyobb figyelmet kellett volna fektetni a víz minőségére és magára a szolgáltatásra is. Példának okáért, elfogadhatatlan egy polgármestertől, hogy tanácsosai számonkérésére, akik egy kávébarna vízmintára kértek magyarázatot, vállat vonjon, majd pár nap múlva cinikusan egy analízist tegyen le az asztalra, miszerint a víz kristálytiszta és iható.
– Rosszak az utak.
– Igen. Sokat kell majd rá áldozni. Mindenképpen az elsőrendű feladatok közé tartozik!
– Előbb-utóbb tenni kell a helyi roma közösség felzárkóztatása érdekében. Vannak ilyen irányú elképzelései?
– Egyetértek. Illene tenni valamit már ez ügyben, emberi méltóságunk is megköveteli. Úgy gondolom, hogy emberközelibb, de mindenképp következetes hozzáállással kellene elkezdeni.
– Amennyiben polgármesternek választják, kivel tudna együttműködni, ki lenne az alpolgármester? Például abban az esetben, ha az RMDSZ helyi frakciójának nem lesz többsége, NDF-es vagy MPP-s tanácsost javasolna alpolgármesternek? Bárkivel tudna együttműködni?
– Természetemnél fogva is, de polgármesteri minőségemben mindenképp bárkivel tudnék együtt dolgozni. De tudtommal tárgytalan a kérdés, mert az RMDSZ és az MPP országos szintű megállapodása értelmében Kaplonynak mindenképp RMDSZ-es alpolgármestere lesz, mivel a helyi RMDSZ betartotta a megállapodást, vagyis nem indított polgármesterjelöltet. A kérdés csak az, hogy az MPP ugyanezt betartja e?
– Négy évben gondolkodik? Nem kevés idő ez ahhoz, hogy lényeges változásokat gyakorlatba lehessen ültetni?
– A programom nagyon sok mindent tartalmaz, de bele fog férni a 4 évbe. Azt pedig, hogy hogyan tovább, majd a Fennvaló eldönti.
– Sajnos nagyon kevés szavazatot kaptam, ám mégiscsak megyei tanácsosjelölt is vagyok. De persze ez kevéssé számít. Ellenben ketten is nagykárolyiak a befutóhelyen lévők között. Az egyikük apósa ráadásul hosszú éveken keresztül orvosa volt Kaplonynak. Ön kiket biztat arra, hogy az RMDSZ és az NDF közös megyei tanácsosjelöltjeire szavazzanak?
– Mindenkit arra bíztatok, hogy az RMDSZ és az NDF közös megyei tanácsosjelölt listájára szavazzon, hisz onnan várunk majd segítséget.
Megyeri Tamás Róbert

