Közlekedési versenyt szerveztek az óvodásoknak

A Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon szervezésében került megrendezésre a „Kicsik vagyunk, de helyesen közlekedünk” elnevezésű közlekedési verseny helyi fordulója a magyar nyelvű óvodai csoportok számára is.

A verseny nagy népszerűségnek örvendett, hiszen a város több óvodájából jelentkeztek résztvevők. Többek között az 1-es számú napköziotthon, az 5-ös számú napköziotthon, a 3-as számú napköziotthon, a 9-es számú napköziotthon vidám óvodásai vettek részt a versenyen, mely nagyon jó hangulatban telt. Az óvodások ügyesen megoldották a feladatokat, majd türelmesen várták az eredményhirdetést. A megmérettetést Tóth Enikő óvónő csoportja nyerte.
A szervezők köszönetüket fejezik ki Bertalan Gabrielanak, aki a rendőrség képviseletében megtisztelte jelenlétével az óvodások számára oly fontos eseményt.