16.5 C
Nagykároly
2026. 04. 28.

Közösségépítő programok Nagykároly-Belvárosban

Mozgalmas és tartalmas hétvégét tudhat maga mögött a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség gyülekezete. Közös bográcsozást szerveztek a gyülekezeti tagoknak, a konfirmandusok pedig – folytatva egy szép hagyományt – rózsafát ültettek a templomkertben.

A többéves hagyományhoz híven májusban ismét közösségi bográcsozásra gyűltek össze a gyülekezet tagjai. Az esemény nemcsak a közös étkezés öröméről szólt, hanem lehetőséget adott a nyugodt, bensőséges beszélgetésekre is, amire a hétköznapok rohanásában ritkán jut idő.

A találkozón az egyházközség presbitériuma, nőszövetsége és énekkara is képviseltette magát, így valódi közösségi élménnyé vált a nap. A jó hangulatú együttlét során a résztvevők nemcsak testileg, hanem lelkileg is feltöltődhettek.

A hétvége egy másik fontos mozzanata a konfirmációra készülő fiatalok főpróbája volt, melyet a templomban tartottak. Hamarosan sor kerül a konfirmációi ünnepségre, amelyhez szorosan kapcsolódik egy különleges hagyomány. Ilyenkor rózsafát ültetnek a templom udvarán. A kilencedik rózsafa elültetésére került sor ez alkalommal.

Az ifjak ezúttal is elültették saját rózsafájukat az összetartozás és az egyéni felelősségvállalás szimbólumaként. A növény gondozása a jövőben is emlékeztetni fogja őket református hitük mindennapi ápolására.

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading