Az emberek többsége természetesnek veszi, hogy egészséges, azonban sokan élnek közöttünk valamilyen krónikus betegséggel, mely akarva-akaratlanul hatással van az életükre, a kapcsolataikra, a munkájukra, a mentalitásukra. Sokan szinte halálos ítéletként kezelik a diagnózist, pedig például egy veseelégtelenséggel is lehet teljes életet élni, és bizakodóan tekinteni a jövő felé. Megyeri Tamás Róbert, aki jelenleg Kaplony község polgármestere mint közvetlenül érintett mesélt nekünk arról, hogy az ő esetében hogyan alakult ki a veseelégtelenség, és hogy hogyan lehet ezzel együtt – aránylag – kiegyensúlyozott életet élni a mindennapokban.
„Immár több mint 10 éve tudok róla, hogy veseelégtelenséggel küzdök, de ez egy olyan fura betegség, ami sokáig nem produkál tüneteket, így szinte észrevétlen marad. Bő egy évtizeddel ezelőtt, egy kaplonyi labdarúgó mérkőzésen vettem észre magamon – ahol újságíróként voltam jelen -, hogy szédülök, és nagyon rosszul érzem magamat. Ez egy vasárnapon történt, és akkor haza is mentem a meccsről, itthon pedig egy szomszéd megmérte a vérnyomásomat, ami több mint kétszáz volt. Ez egy igen magas érték, ezért be is mentem a sürgősségire, ahol viszont nagyon hirtelen nagyon levitték a vérnyomásom, ami így 100 alá került, amitől újfent nagyon rosszul lettem. Ekkor már egészen megijedtem, és a legrosszabb is megfordult a fejemben.
Ezt követően elküldtek kivizsgálásra Kolozsvárra, ahol kiderült, hogy szerencsére a szívemmel nincsen probléma, a magas vérnyomást pedig a veseelégtelenség okozza. Már akkor közölték azt is, hogy emiatt előbb-utóbb valószínűleg dialízisre fogok kerülni, de hát mitsem tudtam arról, nem is nagyon foglalkoztatott. Mindenesetre természetesen igyekeztem vigyázni magamra, és betartani az általuk javasolt étkezési szabályokat: például sótlanul kellett étkeznem. A veseelégtelenség vélhetően egy veleszületett rendellenesség az én esetemben, amely az idő előrehaladtával fokozatosan erősödött, csökkentve a vesefunkciót, minek következtében a vesék egy idő után már nem tudták rendesen ellátni a feladatukat.
A probléma 2021-ben lett súlyosabb, ekkor az addig csak kicsit magas keratinin szintem, ami a vese megfelelő működését jelzi, már jóval magasabb volt a normál határértéknél (1,8 helyett 12). Ebben a formában még mindig húztam pár hónapot, de novemberben az érték már 19-ra nőtt. Erről azt kell tudni, hogy 15-ös feletti értéknél már kómaveszély áll fenn. Nekem legalábbis ezt mondták. Ekkor már olyan állapotban voltam, hogy egy 200 méteres séta megtétele is akkora erőfeszítés volt számomra, hogy a végére már nem kaptam levegőt, gyakran hánytam is. A veseelégtelenség egyik fejleménye az, hogy nem tisztítja ki a szervezetbe jutott folyadékot, a másik pedig, hogy nem termel vörös vértestet, tehát az izmokba nem jut el az oxigén. Ezért nagyon fáradékony lesz az ember, és a szimpla járás is megerőltető lehet.
Novemberben aztán végül újra bementem a sürgősségire Szatmárnémetibe, ahol rögtön ejtettek egy metszést a nyakamon, ahova behelyeztek egy katétert, mert úgy ítélték meg, hogy a helyzet súlyossága ezt indokolja. Ekkor került sor az első dializálásra, mely során gyakorlatilag a vese funkcióját átveszi egy gép. Én ekkor már komolyan meg voltam ijedve, például a lemondásomat fontolgattam, de az illetékesek jelezték, hogy nyugalom, ezzel a betegséggel együtt lehet élni, és lehet dolgozni. És így is volt, pár nap múlva már sokkal jobban éreztem magam, és a kezdeti ijedtség is alábbhagyott. Már nem könnybe lábadt szemmel beszéltem a családtagokkal, és újra foglalkoztattak a világ dolgai.
Ezután felvágták a kezemet, és behelyeztek egy ú.n. fisztulát, amely a dialízis folyamatának megkönnyítését szolgálja. Azon keresztül hemodialízáltak rendszeresen, azaz hetente háromszor kell mennem dialízisre Szatmárnémetibe, mivel csak ott van dialízisközpont. Gyakorlatilag két központ is van, az ember választhat, hogy melyikbe szeretne járni. Szerencsére ez nálunk olyan jól van megszervezve, hogy még időszakot is lehet választani: napi 3 turnus van, és mindenki eldöntheti, hogy számára melyik a legalkalmasabb. Én a délutánit választottam, így 4 óra körül vesz fel egy autó, és visz el a központba. A dialízist magát 5-6 óra körül kezdik el, ami jelenleg nekem négy és fél órát tart. Aztán ugyanaz az autó haza is hoz. Mivel több beteget fuvaroz az autó egyszerre, én már egy ideje inkább bemegyek Nagykárolyba, és ott szállok be, hogy az idősebb betegek ideje és türelme ne fogyjon még a Kaplonyba vezető úton is.
Tavaly szeptemberben úgy döntöttem, hogy dialízis módot váltok, hogy kevésbé érezzem magam kiszolgáltatottnak. Ez módszer azon alapul, hogy a hasban vannak bizonyos szervek, amelyek részlegesen át tudják venni a vesefunkciókat. Ez úgy történik, hogy bevezetnek valamilyen glükóz tartalmú folyadékot a hashártyába (2l), amely megszűri a szervezetben található folyadékot, és kifelé már a salakanyagokat is tartalmazza (2,5 l). Ezt ebben a formában már otthon tudtam elvégezni (naponta négyszer), ezalatt az idő alatt nem kellett a központba járnom. Ez egy alternatív módszer, amelyet némi utánajárás után az orvosok javaslatára próbáltam ki.
Az eljárás működgetett, de márciusban felajánlottak egy másik módszert, még kevésbé ismertet, egy dializáló gépet kaptam, amelyet nem naponta négyszer, hanem csak egyszer kell használni, és bár hosszabb időtartamú, de éjszaka, alvás közben is alkalmazható. A hasi dialízis ideiglenes módszer, maximum 3-4 évig bírja az emberi szervezet, az én esetemben ez sajnos csak 10 hónap volt. Pár hete bebizonyosodott, hogy nem végzi el a szükséges mértékben a szűrést, újra megjelentek a kezdeti tünetek, a lábdagadás, a fáradékonyság, a hányás, a légszomj. Ennek állítólag az az oka, hogy én túl magas vagyok, és emiatt megfelelő szűrés érdekében a napi 8 órát fel kellett volna vinni lényegesen többre, ami viszont már kivitelezhetetlen, hiszen amellett már nem tudnék dolgozni. Így a kezelőorvosommal arra a következtetésre jutottunk, hogy akkor vissza kell állnom a hemodialízisre.
Dialízis, diéta és transzplantációs várólista
Fizikailag ez nem annyira megterhelő, bár kimerül tőle az ember, ezt egy jó alvás azonban teljesen megoldja. A gép bizonyos mennyiségig bármennyi folyadékot képes megszűrni. A javallott napi 1l plusz, de előfordul, hogy az ember ezt túllépi, én is mentem már be 5l plusszal. Ez hosszú távon már komoly problémát jelentene. Éppen ezért most már a súlyomra is nagyon gondosan odafigyelek, ennek érdekében nemrég le is adtam 8 kilót, mert ez plusz terhet jelentett a szervezetem számára. A kezeléssel együtt jár egy igen komoly diéta, amelyet a magam érdekében szigorúan be kell tartani, különben a hatás azonnal jelentkezik. Ennek értelmében csomó mindent nem lehet enni, például minél kevesebb gyümölcsöt kell fogyasztanom, hüvelyeseket egyáltalán nem szabad, és nagyon kevés folyadékot szabad inni, ez max. fél litert jelent, ami azért elég nagy kihívás, főleg kánikulában. A diéta bár nagyon szigorú, hosszú távon a mi érdekünket szolgálja, hiszen nagyban tehermentesíti a szervezetet, amely így hosszabb ideig tud szolgálni minket. Dialízissel ugyanis 30-40 évet is el lehet élni.
Természetesen én is feliratkoztam a transzplantációs várólistára, ehhez különböző vizsgálatokra volt szükség. Nálam az a gond adódott, hogy novemberben mikor kórházba kerültem, akkor kaptam vért is, emiatt viszont antitestek képződtek a testemben, ez pedig komolyan csökkenti annak az esélyét, hogy a testem egy új szervet befogadjon. Ezek száma még mindig elég magas, úgyhogy abban reménykedek, hogy mihamarabb csökken. Mindezektől függetlenül egyszer már behívtak egy meghallgatásra egy esetleges vese miatt, 6 emberből végül 3-at tartottak ott, de én sajnos nem kerültem közéjük. De nyilván ez, az új vese jelentené az igazi megoldást. Lehetőség van még élődonoros veseátültetésre is. Elsőként a közeli rokonok jönnek számításba, nekem édesanyám fel is ajánlotta, hogy átadja az egyik veséjét. Ez nyilvánvalóan egy nagyon komoly és nehéz döntés minden oldalról. Végül nekivágtunk, bent is voltunk a kórházban, azonban utolsó nap mégis találtak valami kompatibilitási problémát, és az orvosok túl rizikósnak tartották a beavatkozást, így végül nem került sor a műtétre.
Maga a betegség fizikailag nem sok mindenben akadályoz, a fisztula miatt nem szabad emelnem, és kicsit fáradékonyabb vagyok, mint egy átlagember, de körülbelül ennyi hatása van. A kezelés frusztrálóbb. Sok időt vesz igénybe, idegen emberekkel vagyok összezárva, ki vagyok szolgáltatva a kezelőasszisztenseknek – akik emberek, azaz hol jókedvük van, hol picit kapkodósabbak, azonban utóbbi is az én bőrömre megy, nekem fáj, ha ők nem kellően körültekintők… Én világéletemben sportos életmódot folytattam, és ezzel különösebb gond nincsen most sem. Ugyanígy a munkám is teljes mértékben el tudom látni, az állapotom semmilyen negatív hatással nincs a teherbírásomra. A jövőt illetően is bizakodó vagyok, ahogy a kezelőorvosaim is, úgyhogy azt tervezem, hogy ha lehetőségem lesz, indulok a jövőre megrendezésre kerülő helyhatósági választásokon, hiszen folytatni szeretném a megkezdett munkát. A munkavégzésre mindenki biztat is, és én is azt tapasztalom, hogy a betegség nincsen hatással a munkavégzés minőségére, és gyakorlatilag teljes életet lehet élni mellette.
Azt az orvosok is gyakran kiemelik, hogy nagyon fontos az aktív életmód, és az állam segít is abban, hogy a betegséggel élő emberek ne kerüljenek ki a körforgásból. Így például nekem sem kellett felmondanom a munkahelyemen, ha fizikailag belefér, ha bírom, akkor ugyanúgy dolgozhatok tovább én is, mint a többi hozzám hasonló beteg. Mint mindenkinek, nekem is vannak jobb és rosszabb napjaim.
A hétköznapokban az egyik legnehezebb dolog talán az, hogy nincsen szünet. Hogy folyamatosan fegyelmezettnek kell lenni, hogy nincsenek kiskapuk, hogy nincs olyan, hogy csak most az egyszer azt tehetek, amit akarok, annyit ihatok, amennyit bírnék, mert a mérleg azonnal kimutatja a csalást, és másnap már a bőrünkön érezzük. Ez nagyon nehéz, hiszen nem egy konkrét cél érdekében, egy adott időtartamig kell kitartani, hanem mostantól már mindig. Ez egy nagyon komoly kitartást igénylő feladat, amelyben annyi a jutalmazás, hogy elmarad a büntetés.
Hajlamosak vagyunk az egészséget természetes, magától értetődő dolognak venni, pedig sajnos nem az. Így növünk fel, így nevelnek minket, így nőnek fel az én gyerekeim is. És aztán mikor az ember megérzi a saját bőrén, hogy ő mégiscsak sebezhető, az egy komoly sokk. Éppen ezért szerettem volna, ha mások is megismerik a történetemet, hogy láthassák az emberek, hogy mindezzel együtt, egy ilyen betegséggel együtt is lehet teljes, boldog és kiegyensúlyozott életet élni. Legalábbis lehet erre törekedni.”- mondta, Megyeri Tamás Róbert.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.