Külföldi vendégek érkeztek a polgármesteri hivatalba

A Vasile Lucaciu Általános Iskolában zajló Erasmus + projekt résztvevőit fogadták csütörtökön a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalban. A helyi tanintézmény pedagógusaiból és diákjaiból álló csoportot a görög, olasz, horvát, bolgár, lengyel vendégek egészítették ki.

A vendégek megtekintették a hivatal dísztermét, ahol Keizer Lajos alpolgármester köszöntötte őket, illetve Bogdan Georgescu, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság vezetője, aki Nagykároly történelméről beszélt a jelenlévőknek, illetve szólt a város fejlesztését célzó projektekről is.
A nagykárolyi iskola ezen a héten szolgált helyszínéül a „Boldog kezek – Boldog gyerekek” elnevezésű Erasmus + helyi kiadásának. Az uniós pénzalapokból finanszírozott projekt romániai partnerintézménye a nagykárolyi iskola.