Visszafogott rendezvényekkel készülnek a román és a magyar kultúra napjára Nagykárolyban. Idén, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság és a Karul Libris könyvesbolt együttműködése révén, ajándékot is kaphatnak a vásárlók.

„Január 15-én a román, míg január 22-én a magyar kultúra napját ünnepeljük. A két eseményhez kapcsolódva rendezvényeket szervezünk, természetesen figyelembe véve az érvényben lévő szabályozásokat és rendelkezéseket. Mind a két napra programokkal és versenyekkel készülünk. A gyerekeknek rajzversenyt és szavalóversenyt is hirdetünk. Ezek mindegyike az online felületeken szerveződik majd, hasonlóan az általunk meghirdetett korábbi eseményekhez. Továbbá idén is megkoszorúzzuk a városunkhoz kapcsolódó kulturális személyiségek emléktábláit és szobrait is. Azonban azt szeretném hangsúlyozni, hogy ezek nem hivatalos rendezvények lesznek.
Amennyiben a fertőzöttségi szintet jelző adatok nem emelkednek, akkor 15-én és 22-én is szervezünk rendezvényeket a Károlyi-kastélyban. Zenés-verses programmal készülünk, amelyre a közönséget is várjuk majd. Ezen eseményeken ingyenesen vehetnek részt az érdeklődők.
Készülünk még egy meglepetéssel: a Karul Libris könyvesbolttal együttműködve, szeretnénk megajándékozni azt az első 20 vásárlót, aki január 15-én román míg január 22-én magyar nyelvű könyvet vásárol, 30 lej fölötti értékben. A megvásárolt könyv mellé mi egy helyi kiadványt ajándékozunk, mégpedig Nagykároly monográfiáját.
Februártól pedig azt tervezzük, hogy amennyire lehet, visszazökkenünk a normalitásba. Reméljük ismét sikerül színházi előadásokat szerveznünk, legalább heti egy alkalommal. Mint ahogy abban is bízunk, hogy a tavalyi évről elmaradt bérletes előadásokat is pótolni tudjuk. Folyamatosan egyeztetünk más kulturális intézményekkel, terveink, elképzeléseink vannak, már csak abban reménykedünk, hogy ezek megvalósítását nem húzza keresztül a vírushelyzet alakulása”- tájékoztatta a Nagykárolyi Anzikszot, a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság vezetője, Bogdan Georgescu.


You must be logged in to post a comment.