A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület hagyományosan minden évben díjat ad át egy, a város és vidéke kulturális tevékenységeiben aktív szerepet játszó személynek. Az idei jelöltek: Cheresteșiu Ildikó, Bikfalvi Zsolt és Sróth Ödön. Háromrészes sorozatban mutatjuk be a jelölteket. A második jelölt: Bikfalvi Zsolt.
Bikfalvi Zsolt: „Ez mint egy kis csíra elindult, aztán az évek alatt folyamatosan fejlődött.”
– Mesélj kicsit magadról, mi terelt a fényképezés felé?
– Igazából minden jött magától. Minden a repülőgép fotózással indult, melynek révén megismerkedtem néhány fotóssal, akikkel azóta is szinte napi kapcsolatban vagyok. Bekerültem egy áramlatba, ami magával ragadott. Megismerkedtem olyan emberekkel, akik már régóta benne vannak különböző fotóművészeti egyesületekben, különböző nemzetközi szalonok, kiállítások résztvevői és díjazottjai, és innen már egyenes volt az út. Hiszen nekem is voltak fotóim, így adta magát, hogy akkor én is részt vegyek különböző szalonokon, versenyeken. Mivel minden a kapcsolatrendszeren múlik, így ha egyik barátom szervezett egy versenyt, akkor automatikusan neveztem én is, hogy támogassam őt, és így elkezdődött egy folyamat. Ez mint egy kis csíra elindult, aztán az évek alatt folyamatosan fejlődött.
– Szakmai szempontból mi a legfontosabb számodra?
– Ahogy az ember, úgy a szemlélet is folyamatosan változik. Elsősorban van egy minősítési rendszer, amelyben minél magasabbra szintre kerülsz, annál „fontosabb”, elismertebb vagy. Ennek van számszerűsített pontozási rendszere. Amit én célkitűzésnek tekintettem, amikor elindítottam ezt a művészi minősítési folyamatot, az a Kiváló művészi cím volt. Ezt akartam elérni 60 éves koromra. A valóságban 60 évesen én ezt már jóval túlszárnyaltam, és most elértem a Kiváló művészi cím arany fokozatát. Úgy gondolom, hogy most itt megállok, de ez nem azt jelenti, hogy kevésbé intenzíven végzem majd ezt a tevékenységet, hanem azt, hogy szórakozás szinten fogom ezt művelni. Természetesen megvan az az 5-6 fotóklub, akikhez rendszeresen, jó szívvel szoktam fotókat küldeni a különböző pályázatokra, ez ezután is így lesz, hiszen az itt lévő emberekkel fenntartott kapcsolat a fontosabb. Ami jelentős változás, hogy egyre gyakrabban kérnek fel zsűritagnak a különböző fotóversenyeken, ami nagyon jó érzés. Az egyik ilyen kiemelt rendezvény a legnagyobb romániai fotószalon, a Fotogeografica, melynek idén én is benne vagyok a zsűrijében. A szalon idén 30 éves, és a jubileumot a román parlament épületében ünnepli majd.
– Mit jelent számodra Nagykároly, milyen érzés nagykárolyinak lenni?
– Hát, kevés ilyen lokálpatrióta van mint én, azt merem állítani. Nagyon szeretek itt élni, csupán ennyi. Vannak unokatestvéreim, akik innen elszármaztak, Budapesten élnek most is, és bár tizenévesen elkerültek, most is nagykárolyinak mondják magukat. Szerintem aki innen elkerül, az mindenki vágyik vissza.
Itt van egy olyan kulturális örökségünk, amit én úgy gondolom meg kell őrizni és kell hirdetni. Mivel a kastélyban dolgozom naponta látom azt, hogy hogyan lépnek be ide az emberek, hogy mennyire csodálkoznak azon, hogy mi minden van itt, és hogy mennyi minden történt itt történelem, irodalom és kultúra szempontjából. És csak itt szembesülnek vele, hiszen ők elvileg Romániába jönnek. Mi kicsit talán kivételes helyzetben is vagyunk, hogy a Károlyi grófoknak itt volt a székhelye, és így kialakulhatott ez a kulturális környezet.
Büszkeséggel tölt el, hogy itt élek. Szeretem az embereket, szinte mindenkinek tudom több generációra visszamenőleg a családfáját, ami nem kis dolog. Engem is sokan ismernek, a helyemen érzem magam. Fiatalon Budapestre szerettem volna kerülni, hisz a rokonság miatt kézenfekvő lett volna, de annyira sokat változtam én is és a város is, hogy ezek a tervek megváltoztak.
– Mit üzennél a következő generációnak?
– Talán azt, hogy mindenki találja meg a saját útját. A külső hatásokat mindenképpen figyelembe kell venni, leszűrni belőle a lényeget, és ami segít neki, vagy jó számára azt vigye tovább. Mindenki a saját életével úgy gazdálkodik ahogy tud és ahogy akar, mindenki a saját útját járja. A fiatalság egy része elmegy innen, de fontos, hogy ne felejtse el, hogy honnan indult. Hiszen aki el is ment, az is büszke rá, hogy Nagykárolyból származik.
****
A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület hagyományosan minden évben díjat ad át egy, a város és vidéke kulturális tevékenységeiben aktív szerepet játszó személynek.
A szavazólapokat a Nagykároly és Vidéke hetilap soron következő lapszámaiban találják majd. Szavazzanak, döntsenek arról, ki legyen az idei év kitüntetettje!
Folytatjuk…
You must be logged in to post a comment.