A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület hagyományosan minden évben díjat ad át egy, a város és vidéke kulturális tevékenységeiben aktív szerepet játszó személynek. Az idei jelöltek: Cheresteșiu Ildikó, Bikfalvi Zsolt és Sróth Ödön. Háromrészes sorozatban mutatjuk be a jelölteket. A második jelölt: Sróth Ödön.
Sróth Ödön: „Lássák meg az univerzumot”
– Meséljen kicsit magáról, mi terelte a költészet, az irodalom felé?
– Már gyermekkoromban éreztem az elhivatottságot az irodalom felé, biztosan köze van ehhez a családomnak, főként édesapámnak is. Először középiskolás koromban közöltem írásokat, verseket. A hatvanas évek végén az iskola folyósójára kikerült egy faliújság, amibe minden diák közölhetett, amit szeretett volna. Én és az osztálytársam, Schwarzkopf Erni Mihály kaptunk az alkalmon és kifüggesztettük a verseinket erre a bizonyos faliújságra. Ezt észrevette Fényi István tanár úr és miután megdorgált, hogy neki nem is szóltunk a verseinkről, kiemelte, hogy milyen jól írunk és bátorított a költészeti pályán. Aztán rendszeresen irodalmi köröket szerveztünk, felolvasó esteket, és egyre több és több verset írtam.
A középiskola után Temesvárra költöztem, ott egy teljesen más látásmóddal szembesültem. Nagyobb város, több lehetőség, rengeteg kapcsolat. Sikerült bekerülnöm az akkori erdélyi költők elismert társaságába, az Ady Endre-körbe, ahol számos híres költővel, irodalmárral hozott össze az élet, akiktől rengeteget tanultam és akik nagy hatással voltak a költészetemre is. Ott hetente tartottunk találkozókat, versekben is termékeny volt az az időszak. Akkor jelentek meg az első közléseim a Szabad Szó nevet viselő lapban. Akkoriban ez hatalmas dolog volt, a Szabad Szóban közölni valódi dobbantónak számított a pályafutásom során.
A temesvári évek után Moldvába helyeztek, ami nagyon megváltoztatta a szemléletemet és ez a váltás természetesen a költészetemre is kihatott. Bár földrajzilag ugyan kikerültem az erdélyi irodalom akkori fellegváraiból, ez nem jelenetett akadályt. Sőt. Akkoriban ismertem meg Székely Jánost, aki a marosvásárhelyi Igaz Szó (1990-től Látó) című szépirodalmi folyóirat versrovatát szerkesztette, és maga is költő volt. Ő volt az igazi mentorom. Rendszeresen leveleztünk, küldtem neki a verseimet, ő minden egyes versemre reagált, rengeteget belőlük közölt is a folyóiratban. Bartók Béla születésének századik évfordulójára készült egy verseskötet. Szóltak, hogy nincs-e nekem is egy Bartók-versem véletlenül. Mondtam, hogy nincs, de lesz. Három napom volt rá, a határidő lejárta előtt nem sokkal megírtam a „Bartók úr Baldwin-zongorát használ” című versemet, amit el is küldtem közlésre. A versem annyira tetszett a szerkesztőknek, hogy egy másik verset inkább kivettek a már csaknem kész kötetből, hogy az enyém beférjen. Ugyanezen költeményemet beválogatták a Mindenség zenéje címet viselő, 320 Bartókról szóló verset felsorakoztató kötetbe is, ami Debrecenben jelent meg. Sok pozitív visszajelzést kaptam ekkor.
A moldvai éveket követően hazatértem szülővárosomba, Nagykárolyba és itt folytattam tovább a munkásságomat. Az élet összesodort Fülöp Bélával, a Hélios kiadó orosházi igazgatójával, Neki köszönhetően jelent meg két kötetem is Orosházán, illetve Nagykároly és Orosháza testvértelepülési kapcsolatokat is kötött.
1990-ben sikerült eljutnom Párizsba, ami egy új lendületet adott a költészetemnek. Ott sorra jártam a múzeumokat, a könyvbemutatókat és éreztem, ahogy a művészet új irányt vesz bennem. Sosem felejtem el az ott töltött időszakot.
1994-ben Nagykárolyban megalapítottuk a Kaffka Margit Művelődési Társaságot, tiszteletből az írónő munkássága iránt. A 2010-es években Kádár Ferenccel, Fischer Bontonddal és G. Katona Józseffel közösen elindítottuk a Nagykárolyi Irodalmi Tanácskozás nevet viselő találkozókat, amelyek tartlamasak voltak bár, csak sajnos egy idő után megszűntek.
Első verseskötetem Fényövezet címmel 1981-ben jelent meg, majd következett a Visszajelzések 1996-ban, a Párizsi morzsák 2003-ban, ugyancsak 2003-ban a Ráhangolódás című kötet. 2008-ban Holdláng címmel közöltem újabb kötetet, majd 2014-ben az Infinitum, az eddigi utolsó, Az álom műtőasztala című kötetem pedig 2024-ben látott napvilágot.
– Mit tart a legfontosabbnak a szakmájában?
– A következetességet és a nyitottságot. Egy uruguayi költő szavaival élve „a versnek elébe kell menni”. A költészet nem csak úgy jön, persze, nagyon sok az inspiráló pillanat, de tovatűnik, ha nem ülünk le és nem írjuk le. Én sokszor veszek egy papírt és egy tollat és ülök felette és gondolkodom, hagyom, hogy megtaláljon az ihlet. Ahogy Lackfi János mondta: „A Jóisten használ engem”. Én nem csak engedem, hogy Isten használjon engem, hanem kérem, hogy itt vagyok, hadd adjak valamit magamból a világnak, valamit, ami érték.
– Mit jelent önnek Nagykároly, milyen érzés nagykárolyinak lenni?
– Szülővárosom Nagykároly. Szeretem levegőjének illatát. Különös illat ez. Én még mindig úgy érzem, hogy a Károlyiak, Károli Gáspár, Dugonics András, Kölcsey, Petőfi, Ady, Kaffka sárbaragadt lábnyomainak képét tükrözi vissza városom fölött az ÉG. Az irodalmi titkokba ezeknek a jeleknek a fénye kötött be. Ezt a FÉNYT ébrentartani NEHÉZ. Közéleti munkásságom erre irányul, legyen aztán az prózai sor, festmény, fotó, VERS. JÓ érzés, ha a verseket olykor gyűjteménybe, verseskötetbe fújja a szél. OTT préselődnek akár az akácfallevél vagy a bojtorjántüske. Olvassák el Pilinszky János Intelem című versét, az válasz mindenre.
– Mit üzenne a jövő generációjának?
– Ne legyenek introvertáltak. A művészek, főleg a költők olyan maguknak valók – tartja a közvélemény. Én azt üzenem a fiataloknak, hogy ne legyenek ilyenek, mert akkor egy idő után mindenből csak saját maguk fog visszatükröződni. Legyenek extrovertáltak, nyitottak a világra. Nézzék az univerzumot, vegyenek észre minden kis rezdülést, örökítsék meg, írják le, inspirálja ez őket, ne csak saját maguk.
****
A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület hagyományosan minden évben díjat ad át egy, a város és vidéke kulturális tevékenységeiben aktív szerepet játszó személynek.
A szavazólapokat a Nagykároly és Vidéke hetilap soron következő lapszámaiban találják majd. Szavazzanak, döntsenek arról, ki legyen az idei év kitüntetettje!
You must be logged in to post a comment.