A Szatmári Ebtenyésztők Egyesülete szeptember 21-én, Nagykárolyban is szervez egy kutyakiállítást. Az expón mintegy 300 ebet várnak Romániából és külföldről a szervezők.

A Károlyi-kastély parkjában megszervezett esemény alkalmával három kiállítás lesz megtartva, délelőtt egy nemzeti-, délután egy nemzetközi-, közben pedig egy klubkiállítást is tartanak, utóbbit kifejezetten a közép-ázsiai juhászkutyák számára.
A hazai kutyatartók mellett, lett, szlovák, cseh, magyar, szerb résztvevői is lesznek az eseménynek.
Az ítészi feladatokat öt szakember látja el. A zsűri tagjai között egy oroszországi szakember is lesz, aki az orosz közép-ázsiai kutyaklub alelnökeként, ennek a fajtának az ismerője. A versenyt megelőzően, ő szombaton egy tudományos előadást is tart erről a fajtáról a kutyatulajdonosok és az érdeklődők számára.
Az orosz bírónő mellett egy szerb és három romániai szakember vesz részt a kutyák elbírálásában.
A program reggel 9-től kezdődik a nemzeti kiállítással, 11-től a klubkiállítás, 13 órától pedig a nemzetközi kiállítás zajlik majd. A belépés ingyenes!


You must be logged in to post a comment.