Lantkoncert, Deák Endre emlékére

Június 7-én 16:00 órakor lantkoncert lesz Deák Endre emlékére, Kónya István közreműködésével.Az eseményre a belépés ingyenes!

„Ballo Ongaro” címmel, reneszánsz lantkoncertet szerveznek, Deák Endre emlékére. Magyar és közép-európai reneszánsz lantmuzsika Bakfark Bálint, Hans Newsidler, Nicolaus Schmall, Adalbert Dlugoraj, Lublini János, Wolf Heckel és kortársaik lantműveinek megszólaltatásával. Közreműködik: Kónya István – reneszánsz lanton.
Kónya István műsora egy zenei körutazást tesz a 16. századi közép-európai reneszánsz városokban, a Kárpát-medence királyi és
fejedelmi udvaraiban, kastélyokban, templomokban és kúriákban egy szál lanttal. A hangszert már a 13. századi Anonymus
Gestája az egyik legfontosabb hangszertípusként említi úgy, mint a chytara (a pengetős hangszerek gyűjtőneve a középkorban). A
királyi udvarokban szolgáló énekmondóink, vándorzenészeink (joculator, igric) mindig valamilyen pengetős és vonós hangszerrel
kísérték magukat. A lantot a reneszánsz korban "Regina Omnium Instrumentorum musicorum"-nak, a”hangszerek királynőjének” nevezték. A többszólamú játékmódra éppúgy alkalmas szólóhangszer volt, mint dalok és más hangszerek kíséretére.
A lantok említése a 15. században Magyarországon is ugrásszerűen megszaporodott a többi hangszerhez képest, a következő
elnevezésekkel: lalth, lanth, lawtten, lauth, luctina. Az első hazai forrásunk 1426-ból említ egy lantost. A 15. század közepétől
városainkban is folyamatosan találunk adatokat lantosok jelenlétéről. Az udvari zenében (musica aulica) a királyi, fejedelemi
székhelyeken, és szakrális zene (musica sacra) helyszínein, tehát püspöki székhelyeken folyamatosan foglalkoztatnak lantosokat.
Ezen túl találunk városok alkalmazásában lévő, főúri udvaroknál szolgáló, valamint független hivatásos lantjátékosokat is. A 16.
század második felétől egészen a 18. századig a főúri családok szinte mindegyikében maradtak fenn adatok akár több évig is ott
szolgáló magyar, olasz, német lantosokról, avagy a családok tulajdonában lévő hangszerekről, műkedvelők lantjátékáról. A
magyar királyi és erdélyi fejedelmi udvarok mindegyikében folyamatosan szolgáltak lantosok. A középkori énekmondókat
felváltó énekköltők, históriás énekesek, protestáns énekmondóknak is a legnépszerűbb kísérőhangszerük volt a 16. században. A
„Pannónia Orpheuszának” titulált Bakfark Bálint (Valentin Bakfark 1526/30–1576) a magyarországi lantjáték történetének
legjelentősebb személyisége és egyúttal a magyar zeneművészet első és hosszú időn át egyetlen európai rangú képviselője volt.
Bár brassói szász lantos dinasztiában született, ő saját magát magyarországi származásúnak, Hungarusnak, Transilvaniernek
nevezte, Másik nemzetközileg is ismert hazai lantkomponistánk Hans Newsidler (1504 k.–1563) Pozsonyban született és nőtt fel,
1530 körül vándorolt ki és telepedett meg Nürnbergben, s később a német reneszánsz egyik legjelentősebb lant-komponistája lett.
A teljes 16. század és a 17. század első felének lantra írott magyar tánczenéjének többsége osztrák, német, olasz, lengyel és cseh
forrásokból került elő. Bakfark és Newsidler lantművein túl a műsorban felcsendülnek még magyar elnevezésű vagy magyar
típusú táncok külföldi komponistáktól, valamint külföldi kéziratokban fennmaradt magyar vonatkozású anonym táncok
(ungaresca, passamezzo ongaro, hajdútánc, chorea stb.)