László István: Az írás révén közelebb kerülhetek más irodalmi alkotásokhoz

Kreatív alkotókkal beszélgetni mindig különleges élmény. László István, a nagykárolyi Elméleti Líceum volt diákja az irodalomhoz fűződő viszonyáról, az elismerések jelentőségéről, illetve az alkotás folyamatáról mesélt nekünk.

Egyetlen nagykárolyiként nyerted el az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) Mákvirág díját, kérlek mesélj a díjról, illetve arról, hogy mit jelent számodra ez az elismerés.

A Mákvirág-díjat a megye legjobb középiskolásainak ítélik oda, akik kiemelkedő eredményeket értek el tantárgyversenyeken, illetve kulturális vagy sportrendezvények díjazottjai. A sport sajnos nem az erősségem, úgyhogy a kulturális tevékenységeimet, és a tantárgyversenyek eredményeit vehették figyelembe az értékelésnél. Számomra legfőképpen a lezárást jelent ez a díj, elmúltak a középiskolás tevékenységeim, most új kihívások elé nézek. Természetesen nagyon jólesik az elismerés, de azért nem kell emiatt hanyatt vágódni.

Emellett úgy tudom, hogy a Magyarság Háza egy zárt körű drámaíró pályázatán első helyezést értél el a Lépjen, kérem! egyfelvonásos darabbal. Kérlek mesélj erről is egy kicsit.

Igen, ez még májusban történt. Épp karanténban voltam, mert Debrecenből jöttem haza az emelt szintű magyar érettségiről. Pont arra a két hétre esett a pályázat időkerete, úgyhogy egybeestek a dolgok. Az, hogy részt vehettem a pályázaton, tulajdonképpen a szerencsén múlott. Még 2019-ben elmentem egy drámaíró táborba, és az ottani szervező, Steinwender József, ajánlott be engem egy évvel később a pályázat kiíróinak. Nagyon hálás voltam, vagyok neki.

Hogyan született meg, illetve miről szól a darab? Mi ihlette, mennyire ment könnyen vagy éppen nehezen az írás?

A Lépjen, kérem! egy sikeres, ám kiégett sakkozóról szól, aki ellátogat egy pszichopatához. Ennél többet nem nagyon mondanék, mert akkor lelövök dolgokat. A drámácskából két különböző csapat két kisfilmet is készített, majd ha a Magyarság Háza a közönség elé tárja, meg lehet nézni, miről is szól igazából. Kívülről nem tűnhet túl izgalmasnak az alkotói folyamat, de azért elmondom. Abban az időszakban nagy hatással volt rám a Sherlock című sorozat, úgyhogy valószínűleg az is hozzájárult az ötlethez. De ihletnek nem nevezném, csupán beugrott egy alapszituáció. Aztán elkülönítettem a két karaktert, kigondoltam élettörténetüket, szokásaikat, próbáltam életre kelteni őket. Persze nem minden került bele az egyfelvonásosba, nem is kell, ez arra volt jó, hogy belehelyezkedjek a világukba. Aztán leírtam fél oldalban azt, hogy mi is fog (vagy mi nem) történni a drámában. Ez nagyon jó módszer arra, hogy átláthatóvá tegyem magam előtt a sztori gerincét, ahonnan aztán lehet majd elágazni. Utána pedig nekiültem megírni az egészet. Ebben a szakaszban nem szeretek hozzányúlni a szövegekhez, csak hagyom, hogy kifolyjon belőlem, aminek ki kell folynia. Azután jön a pepecs és fájdalmas munka, a húzás, amikor is meg kell szabadulni a gyengébb mondatoktól vagy részektől (amik sokszor a legkedvesebbek számomra, na de ha nem működik a szöveg világában, hát el kell engedni). Ez azért nehéz, mert kívülről kell szemlélni az alkotásomat úgy, hogy lehetetlen külső szemlélővé válnom. Ebben a szakaszban bármi megtörténhet, átírás, teljes gondolatváltás, cselekményszálak eltörlése stb. Persze két hét alatt nem lehet ezt alaposan véghez vinni. Most már például az utolsó öt oldalt teljesen kihúznám. Úgyhogy abban a két hétben eléggé könnyedén ment az írás, nagyon szerettem azt a folyamatot. Nem mindig van ez így, a folyamat sem mindig ilyen.

A pályamű mellett megjelent egy novellád egy online irodalmi folyóiratban, a Nincs-ben. Beszélj kérlek a novelláról, illetve magáról a folyóiratról.

A Nincs online folyóirat nagyon izgalmas kezdeményezés. A Károli Gáspár Református Egyetem néhány kreatív írás szakos hallgatója álmodta meg két-három hónapja, és körülbelül két hét alatt el is indították. Nagyon lelkesek, nagyon értelmesek, nagyon ízlésesek. Céljuk többek között az, hogy segítsék a pályakezdő alkotókat. Van vers-, próza-, színház-, kritika-, tanulmány-, interjú-, tudósítás-, szemle- és absztraktrovata is. Különlegessége még, hogy a szövegek hátterében különböző rajzok jelennek meg, így a szöveg párbeszédbe tud lépni a rajzokkal vagy festményekkel is. Mindenkit biztatok arra, hogy olvasgassa a Nincset, mert remek képet kaphat például arról, hogy a fiatalok miket alkotnak, hogyan gondolkodnak. Akik pedig esetleg szeretnék megmutatni írásaikat szélesebb közönségnek, azok bátran küldjenek szövegeket a szerkesztőknek. Nagyon kedves, értő a légkör, jó tanácsokat adnak egy-egy szöveggel kapcsolatban.

A megjelent novellám hátterében egy olyan téma áll, ami mostanában nagyon foglalkoztat: mit tehetünk az egyre vészesebben közeledő (vagy már nem is közeledő, hanem jelen levő) globális felmelegedés ellen. Tehetünk-e egyáltalán bármit is? Ér egyáltalán valamit a lázadás, változtatni akarás? Hogyan lázadhatunk, hogyan változtathatunk, hogyan nem változtathatunk? Erre a lázadásra ad egy cseppet sem hatékony, ám annál radikálisabb alternatívát a novellám főhőse. Hát, tulajdonképpen ez a lényege, de nyilván más szálakat is pedzeget.

Mit jelent számodra az irodalom, az írás?

Főképp azért kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással, mert úgy gondolom, hogy ezzel még közelebb kerülhetek más irodalmi alkotásokhoz. Szerettem volna átérezni, hogy vajon mi járhat a fejükben az alkotóknak, megnézni kicsit a másik oldalt is, nem csak a befogadói perspektívát. Persze, nyilván önkifejezés is ez az egész, de nekem nem ezen van a hangsúly. Nem hiszek abban, hogy az írással, a szavakkal hitelesen ki tudnám fejezni önmagam. Azokkal csak a baj van. A zenével, tánccal, mozgásszínházzal, gesztusokkal, azzal már inkább ki tudja fejezni magát az ember. Szerintem az irodalomban inkább szerepek vannak, megalkotott, felvett én-ek. Amik abban segítenek, hogy belehelyezkedjek bizonyos dolgokba, jellemekbe. Álcajáték. Nyilván a saját én-em is beleszól, azt sosem lehet kiküszöbölni, nem is kell, na de ez csak egy szelete. Viszont visszakézből meg tudnám cáfolni az előbbi mondataimat, úgyhogy nem tudok pontos választ adni arra, hogy miért foglalkozom ezzel. (Nyilván az nyomós indok, hogy szeretem, de van, amikor gyűlölöm.) Ha egy hét múlva kérdezik ezt tőlem, biztos kicsit mást mondok. Keresőfélben szeretnék maradni.

A nagykárolyi Elméleti Líceum diákjaként végeztél, hol folytatod a tanulmányaidat?

Jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója vagyok, az olasz lesz a minorom. Emellett az Eötvös József Szakkollégium tagja vagyok.

Vannak terveid a jövőre nézve?

Sok. Szeretnék megtanulni olaszul, a Firenzei Egyetemen is szeretnék tanulni, több időt akarok szentelni az írásra, rengeteget akarok olvasni, a barátaimmal lenni, utazni, boldog lenni, és venni egy piros inget.

Bagossy Andrea

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban.