Látogatóban az ünneplő Pesten

A budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumba látogatott október 22-én a nagykárolyi Elméleti Líceum diákküldöttsége. Tették mindezt azzal a céllal, hogy együtt emlékezzenek az 1956-os forradalomra a testvériskola diákjaival, tanáraival.

Az utaztatást a Rákóczi Szövetség biztosította, mely szervezet célkitűzése a magyar–magyar kapcsolatok és találkozások elősegítése és anyagi támogatása. A testvériskolai látogatás nagykárolyi szervezői Mențiu Csilla Gabriella és Lőrincz Szilveszter pedagógusok voltak.

A diákok megismerkedtek a Fasori Evangélikus Gimnázium múltjával és jelenével. Hajdó Ákos igazgató elmondta, hogy az intézmény több Nobel-díjas, Kossuth-díjas vagy Széchenyi-díjas volt diákkal is dicsekedhet, kiemelte Teller Edét és Wigner Jenőt. Megtekintették az intézmény diákjai és a meghívott művészek által bemutatott színvonalas 1956-os zenés emlékműsort Gérecz Attila költő, öttusázó, forradalmár életéről, melyet Ritterné Mocskónyi Zsuzsanna tanárnő szervezett. Hajnal Géza irodalomtörténész, Gérecz-kutató mesélt róla, a zenés betétet a Szigeti veszedelem nevű zenekar adta hozzá. A műsorba a Fasori Evangélikus Gimnázium diákjai kapcsolódtak be versekkel.

Ebéd után a diákok sétát tettek a VII. kerületben. Megtekintették azt a szanatóriumot, amelyben a nagybeteg Ady Endre utolsó napjait töltötte. Átsétálva a Hősök Terére, Hámor Endre igazgatóhelyettes és Cziczka Katalin tanárnő a nagykárolyi diákoknak meséltek a hely jelentőségéről, történetéről, érdekességeiről, amelyet a diákok csodálattal hallgattak.

Kis pihenő után a Budapesti Állatkertet látogatták meg. Az élményteli séta után a kora esti órákban indult haza az Elméleti Líceum diáksága és kísérőtanáruk, Lőrincz Szilveszter.