Legyen életforma a költészet

Fényi István alakja előtt tisztelegtek mindazok, akik részt vettek a magyar kultúra napjai rendezvénysorozat második napján, vasárnap megszervezett rendezvényeken.

„valahogy az ember egy közösség életébe belenő”
Fényi István

Fényi István Nagykároly költője, kiemelkedő pedagógusa volt. Száz évvel ezelőtt született, s ez az évforduló szolgáltatta az apropóját annak, hogy egykori diákjai, pályatársai és tisztelői főt hajtsanak munkássága és emléke előtt.

Szakács Lia és Végh Balázs Béla szervezték a rendezvénysorozat vasárnapi programjait. Délelőtt Fényi István a Mesterrészi temetőben található sírjának megkoszorúzását követően, egykori lakhelyének falán lévő emléktáblán helyeztek el koszorút. Innen a tisztelgők a Kalazanci Szent József-templomba mentek, ahol emlékmise került bemutatásra.

A rendezvénysorozat legmeghatározóbb vasárnapi programja a polgármesteri hivatal dísztermében zajlott. Itt ugyanis – külön erre a programra hazatérve – több egykori Fényi-tanítvány is eljött, vállalva, hogy elmond egy-egy olyan Fényi István-költeményt, amelyet meghatározónak érez. A rendezvényen jelen volt Fényi István lánya és unokája is.

Verssel készültek: Putovits Tünde (Ady szeméről), Szakács Lia (Gondok és violák), Kiss Sándor (És túl Európán), Fischerné Fülöp Ildikó levélben küldött üzenetét Putovits Tünde olvasta fel, Bartha Gyerkes Zsuzsa (Szivárvány havasán), Bencze Kádár Anita (Néma), Birtalan Kertész Csilla (Menedékjog), Kádár Ferenc (Fényi István ravatalánál), Sróth Ödön (Az én városom), Fischer Albertné Szabó Ildikó (Ágrólszakadt), Léb Erzsébet (Vers a szegények földjéről), András Imre (Psalmus domesticus).

Léb Erzsébet meghatottan emlékezett egykori tanáráról. Ő arra kérte a jelenlévőket, hogy tegyenek valamit annak érdekében, hogy az értékes Fényi-hagyaték méltó helyére kerüljön a magyar irodalmi köztudatban.

„Az ünnepségre való készülődés ráébresztett arra, hogy Pista bácsit elhanyagoljuk. Nagyon szeretjük és él bennünk ő, mint ember, de közben elhanyagoljuk a költőt. Fényi István sokkal többre érdemes. Hatalmas, gyönyörű képsorai vannak. Nem tudom hogy, de valamilyen oknál fogva, a károlyi nagyságok nem nőtték ki magukat kellőképpen. Jusson eszünkbe a másik István, a Ruha István, aki ugyan lett városunk díszpolgára, de a világban nem kapta meg a méltó helyét. Nem tudom mit kellene csinálni, ezeket a gondolatokat azért osztottam meg, hátha valaki rájön és jön egy ötlettel, hogy mit lehetne tenni, hogy Fényi István kapja meg a helyét” – mondta.

A felvetésre Kovács Jenő polgármester válaszolt. Mint mondta, a civilek részéről érkező javaslatokat, ötleteket várja, hogy nyomást helyezve az önkormányzatra, megvalósulhasson mindez.

„Ha a kezdeményezés mögé nem áll egy komoly civil kezdeményezés, akkor nem sok esélyt látok a Fényi- és Ruha-életmű szélesebb körben történő elismertetéséhez” – mondta a polgármester.

Egy, a témához is némiképp kapcsolódó videóüzenet is érkezett, az egyik kedvenc Fényi-tanítvány, Tapodi Zsuzsa részéről. A visszajelzésekből az derül ki, többen gondolják úgy, hogy ismertebbé kell tenni Fényi István hagyatékát.

„Nagykárolyban mindig lesz Fényi út és mindig lesz Fényi István. Van egy álmom: végigsétálok Nagykárolyban, a hársfákkal szegélyezett Corneliu Balla úton és elérkezem, az illatozó violájú Fényi István útra” – mondta a Nagykárolyból származó, ma Sepsiszentgyörgyön élő, a Sapientia Erdéyi Magyar Tudományegyetem docenseként dolgozó Tapodi Zsuzsa.

A jelenlévők közös versmondását követően, levetítették azt a videóbejátszást, ami Fényi István 75. születésnapja kapcsán, 25 évvel ezelőtt készült. Ma is aktuális, fontos üzenetek hangzottak el a filmecskében, egy nagy tudású, mégis szerény költő-tanár megfogalmazásában. Olyan üzenetek, melyek megszívlelése talán előbbre vinné a kulturális szempontból, többre érdemes Nagykárolyt a jövőben.

„Ha jellemezhetném azt, amit végbevittem vagy megírtam, talán az öngyötrések és kételyek sorozatának kellene neveznem azt az utat, amit megértem. Megvallom őszintén, meglepett ez a műsor. Megleptek azok a meleg kedves szavak, amelyek rólam elhangzottak. Ha hiszik, ha nem, én nem szeretek ünnepelt lenni. Én azt szeretem, ha meghúzódom a magam kis környezetében. Egyet azonban tiszta szívvel el kell mondanom: akárki, akármire kért meg, ha tudtam, mindig segítettem. Ha szólni kellett, szóltam, ha tenni kellett, tettem. És ez a tudat mégis azt jelenti, hogy valahogy az ember egy közösség életébe belenő. Én azt szeretném, ha ez a mai megemlékezés nem az én személyem, hanem ezeknek az eszméknek a tisztelele iránt bonyolódna le. (…) Azt kívánom, hogy azok a gondolatok, azok az öngyötrő érzések, amelyek megszóltaltak a versekből és megszólalt az egész műsorból, az hasson át mindenkit. Már szavalóversenyen elmondtam, hogy a versek, amiket mondunk, a könyvek, amiket elolvasunk ne maradjanak versek. A költészet ne maradjon költészet. Az irodalom ne maradjon irodalom, hanem váljék az ember életformájává, életstílusává. Legyen ösztöneinek, gyötrelmeinek az elindítója, a megtisztulás folyamatának segítője” – fogalmazta meg Fényi István.

T. T.