“Legyen ez az ünnepség az újjászületés ünnepe” – újraszentelték a 200 éves lutheránus templomot (Fotógaléria)

Nagyszabású rendezvénysorozat keretében ünnepelték meg Nagykárolyban, a kicsinyke, ám annál erősebb nagykárolyi lutheránus-evangélikus gyülekezet 200 éves templomának újraszentelését.

A rendezvények szombaton délelőtt 11 órakor kezdődtek, amikor is ünnepi istentiszteletet mutattak be, majd a helyi lelkész és a gyülekezet, valamint jónéhány meghívott egyházi és világi ember jelenlétében újjászentelték a parányi közösség számára oly fontos templomot, ami várostörténeti szempontból is kiemelkedő épületnek számít. Itt őrzik ugyanis azokat a csillárokat, amelyek fényében Petőfi Sándor beleszeretett későbbi feleségébe, Szendrey Júliába az egykori Aranyszarvas fogadó báltermében.

Az ünnepi rendezvénysorozat 16 órakor a Károlyi-kastélyban folytatódott az alkalomhoz kapcsolódó könyvbemutatóval. A nagykárolyi születésű, jelenleg Budapesten élő építész, Makay Tamás, ugyanis több éves kutatómunka után „Confessio – Konfirmáció, a Nagykárolyi Evangélikus Gyülezet 200 éves temploma” címmel foglalta össze a helyi evangélikusok történetét.

A könyv, amellett, hogy építészeti és művészettörténeti szempontból részletesen bemutatja az evangélikus templomot, számos olyan érdekes történetet is tartalmaz, amiből kitűnik a helyi gyülekezet – ami az egyik legkisebb lutheránus közösség – tenni és megmaradni akarása.

Az eseményt Bikfalvi Zsolt moderálta, míg a könyvet dr. Hágó Attila Nándor mutatta be. Beszédet mondott Kovács Jenő polgármester és Zelenák József, Sepsiszentgyörgyön szolgáló evangélikus lelkész, esperes, aki korábban a nagykárolyi gyülekezetet is szolgálta.

Az alábbiakban, dr. Hágó Attila Nándor könyvbemutatón elhangzott beszédét közöljük:

Főtisztelendő püspök úrak, esperes-főtanácsos úr, lelkész úrak, tisztelt polgármesmer úr, szeretett nagykárolyiak, közelről és távolról érkezett vendégeink,

Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm én is önöket ezen a neves napon, amikor egy kicsiny, de erős és nagy múlttal rendelkező gyülekezet kettős ünnepét üljök, ebben a templomban. Nagy megtiszteltetés volt a számonra a szerző, Makay Tamás, Podmaniczky-díjas műépítész felkérése, hogy előszóval gazdagítsam, majd pedig bemutassam ezt a helytörténeti művet. Ugyancsak öröm számomra és ezzel valószínűleg, nem vagyok egyedül, hogy egy újabb helytörténeti munkával gazdagodik Nagykároly. Ez az jelenti, hogy nekünk, akik itt élünk vagy éltünk fontos ez a nagy örökséggel rendelkező kisváros. Annyira, hogy nemcsak a történészek, hanem a más tudományágak képviselői is marandandóvá teszik a települést, intézmények vagy közösségek történetét.

A könyv bemutatását az előszóban írott néhány gondolattal kezdeném:

„Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül – mondják – sokáig ki lehet bírni. Kenyér nélkül, fedél nélkül, meleg nélkül azért még ember az ember. Múltja nélkül, emlékei nélkül, meséi, hagyományai nélkülmár nem biztos, hogy az. Akinek semmi igazodási pontja nincs, csak a ma, akit nem köt családi, nemzeti hagyomány, hit, barátság, hûség, azzal mindent meg lehet csinálni.” (Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2000. január 1-jei beszédébõl, in: Táborkereszt,

2000. február, 29. o.)

200 év a történelemben nem jelent nagy idõt, egy város vagy egy közösség múltjában azonban soknak számít. Különbözõ, korszakokon átívelõ számadatokat figyelembe véve, 6-8 generációt ölelhet fel ez az idõszak. Ennyi idõ alatt a teljes közösség megváltozik, módosul a létszám, az életkor és sok minden más is. Több dolog azonban változatlanul megmaradhat, legyen az megfogható vagy megfoghatatlan. Megmaradhatnak – ahogy a fenti idézetben is olvashattuk – a hagyományok, az emlékek, a barátság, a hûség és a hit. Ugyanakkor ez utolsóval és a közösséggel szervesen összefüggõ, már kézzel fogható, generációkhoz köthetõ, a megmaradást jelképezõ építmény: a templom.

A szerző ebben a kis könyvben arra válallkozott, hogy bemutassa a nagykárolyi evangélikus gyülekezet 280 és a templom 200 éves történetét. A mű szerkezetét illetően a hagyományos vonalat követi, mely szerint történelmi vagy ismeretterjesztő műveknek megveleően következnek egymás után a különböző fejezetek.

Az előszavak és köszönetgyilvánítás után egy motivációs beszámolót olvashatunk, amely a kutatás és a mű megvalósítása közben szerzett tapasztalatokat ismerheti meg a kedves olvasó.

A helytörténeti munkák irányelvét követve a helyi kötődéssel rendelkezőknek és a máshol élők számára is, térben és időben is elhelyezi Nagykárolyt, amelynek történetét – kiemelve a fontos és jelentős eseményeket, valamint nagy hangsúlyt fektetve a Károlyi-családra – röviden és velősen ismerteti.

E rövid várostörténeti bevezető rész után tér rá a gyülekezet alakulásának a bemutatására, melynek létrejötte nem volt akadályoktól mentes, a többnyelvűség, a nemzeti hovatartozás vagy a társadalmi besorolás miatt.

A következő fejezetben nagy hangsúlyt fektet a szerző Makay Tamás, a Károlyi-család segítségére, különösen gróf Károlyi Ferenc és unokája feleségének Waldstein-Wartenberg Erzsébetnek a szerepére, akik jelentős szerepet töltöttek be az evangélikusok letelepedésében, a telek adományozásában valamint a templom építésének elősegítésében.

Nem mehetünk el szó nélkül azok melett, akik fontos szerepet töltöttek be abban, hogy egy erős és aktív közösségi élet jöjjön létre Nagykárolyban. Az itt emelítésre kerülő személyek, lelkészek, amellett, hogy a gyülekezeti élet meghatározó személyiségei voltak, aktív szerepet játszottak a város kulturális életében is.

Külön fejezetben ismerhetjük meg a templomépítés folymatát, ennek nehézségeit, azt az örömöt, amikor kitartó munkával és lelkiséggel sikerült felépíteni és felszentelni a templomot 1823-ban.

Ezt követően évtizetedkre lebontva ismerhetjük meg a gyülekezet és a templom életét, a szentelést követő évtől kezdve szinte a közelmúltig. Ebben a részben találkozhatunk boldog, lélekmelegíttő és elszomorító eseményekkel is. E rész zárásaként, igen fotntós részt képez az itt szolgáló lelkészek listája a kezdetektől, napjainkig. Itt külön kiemelném Mateják György templomépítő lelkészt, Rédey Károly lelkészt, egyházi író valamint Mózes Árpád püspök urat, városunk díszpolgárát.

Egy gyülekezet életében három fontos eseményt tartanak nyilván: születés, házasság és elhalálozás. Rendkívül átfogó képet kapunk a nagykárolyi evangélikusok életéről, e három esemény ismertetése által. Érdemes megemlíteni, hogy felsorolásra kerülnek az ágostoni hittvaláshoz tartozó értelmiségiek különös tekintettel a tanítók, ezzáltal figyelmeztetve az olvasót Reményik Sándor versének zárósoraira: “Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”

A könyv második része magáról a templomról szól. Megismerhetjük építésének a nehézségeit, a pénzben szükös idészakokat, a lelkes adományozókat, Ugyanakkor képet kapunk a közösségi összefogásról és arról is, hogy bizony voltak olyan időszakok, amikor némák voltak a harangok és csend honolt az Istenháza falai között. De, mint azt tudjuk, hogy a rossz időszak sohasem tart örökké, így szó esik a templom különböző felújítási időszakairól és arról is, hogy milyen volt a közelmúlt.

A szerző szakmaisága, hiszen egy Podmaniczky-díjas építészről beszélünk, leginkább a templom jelenlegi bemutásán mutatkozik meg, ahol részletesen ismerteti az olvasóval az épület építészetének jelegzetességeit, strukturáját, nem mellőzve a belső terének, berendezési tárgyainak a bőséges, ám még sem unalmas ismertetését.

A könyv utolsó részében az ősök tiszteletére fekteti a hangysúlyt, hiszen ha nem ismerjük a múltunkat és nem tiszteljük elődeinket, azok munkáit, valamint nem becsüljük meg halottanikat, úgy a jövőt sem érdemelhetjük meg. Ebben a részben a nagykárolyi evangélikus sírkert múltját és jelenét tárja elénk a szerző, felsorolva a neves közösségformáló elődök nevét és funkcióját.

Zárórészként a szövegben szereplő idegen kifejezések magyarázata, a megszokott forrásjegyzék valamint az adatközlők neve szerepel.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy a szerző nem kutató vagy történész egy jól megszerkesztett, jól olvasható művet tarthatunk hamarosan a kezünkben. A mű szinte minden fejezete gazdagon van ilusztrálva a különböző archívumokban található forrásanyaggal (oklevelek, anyakönyvek, jegyzőkönyvek, számadások, tervrajzok, stb.).

Szintén kiemelendő szerepet tölt be rendkívül gazdag fotóanyag az említett dokumentumokról, templomról valamint a temetőben található sírkövekről. Mindezért Bikfalvi Zsolt nagykárolyi fotóművésznek jár az elismerés.

Végezetül feltehetjük a kérdést, hogy 2023-ban, 200 évvel a templom felszentelése után, szükség van-e még könyvre? Olvasunk-e még eleget? Az, hogy ennyien jelen vagyunk ma, azt jelenti hogy igen, sokan szeretjük még az új könyv illatát.

. Talán, ha majd kézbe vesszük ezt a kis könyvet, amely részletesen bemutatja ezt a kis létszámú, de erős gyülekezetet és templomának történetét, nem fogunk közömbösen elsétálni e városszéli templom mellett, hanem betérünk e régi falak közé, és hagyjuk, hogy megérintsen minket a múlt.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket!