9.9 C
Nagykároly
2026. 04. 30.

Lélekkel teli művészet: két kiállítás is nyílt a Károlyi-kastélyban

Két igazán különlegesnek számító kiállítás nyitórendezvényének szolgált helyszínéül a Károlyi-kastély pénteken délután. A két kiállítás közötti összekötő kapocs a Nagybányai Művésztelep volt, hiszen az itt készült, világszinten elismerésnek örvendő művek több darabját is tartalmazza a két tárlat.

Az egyik – állandó jellegűnek számító kiállítás – a „Nagybánya. Megőrzött fény” címet kapta és Mold Marius családjának felajánlása révén került kihelyezésre. A Mold család tagjai elhivatott, szenvedélyes műgyűjtőnek számítanak, így a kiállított képek mellett, több műtárgynak számító bútor és berendezési tárgy érkezett a kastély termeibe, felajánlásuk révén. A kiállított képek között Tibor Ernő, Ferenczy Valér, Mohy Sándor, Ligeti Antal, Csók István, Teodor Harșia, Aurel Pop, Nicu Enea alkotásai is megtalálhatóak.

„Nagykárolyt sokan perifériára helyezik, mondván, hogy egy csendes kisváros, ahol nem igazán történtek és vagy valósulnak meg nagy dolgok. Azonban ez nincs így, hiszen számos olyan esemény szemtanúja volt a település, ami nemcsak helyi, de mondhatni országos szinten is fontos volt. Gondoljuk csak bele, hogy ugyanazokon az utcákon megyünk végig, ahol annak idején Károli Gáspár, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor vagy Ady Endre lépkedett. A kis városoknak megvan az a sajátossága is, hogy az emberek ismerik egymást, nemcsak látásból, hanem a személyes kontaktusokból is. Különlegességük a múlt hagyatékán kívül az emberekben rejlik, akik lakják, azokban, akik tesznek érte valamit.
Több személyt is említhetnénk varosunkból, azonban közülük is kiemelkedik egyvalaki, aki szerénységével és egyszerűségével más, mint a többiek. Mold Marius neve minden nagykárolyi számára ismerősen cseng, hiszen aki a központban jár, szinte minden nap találkozhat és beszélgethet vele. Közeli barátaink, ismerőseinek szinte minden alkalommal van valami különleges tárgya, amit megmutat, vagy amiről mesél.
Őt leginkább egy későújkori mecénáshoz lehet hasonlítani, aki amilyen módon csak lehet, támogatja a városát. Emléktáblákat, neves elődök síremlékeit menti meg az enyészettől, hagyatékokat, bútorokat, műtárgyakat vásárol és újít fel és teszi őket közkincsé, szobrokat állít. E mellett autódidakta módon képzi magát, a történelem, irodalom, művészet terén. Egyik szenvedélye a festészet, az erdélyi magyar képzőművészet a Nagybányai Festőiskola egykori alkotóinak, a munkájának a gyűjtése” – mondta Mold Marius közösségért végzett munkájával kapcsolatban, Giurgiu-Kovács Mónika polgármester.

Egy évszázadnyi képzőművészet Nagybányán

A másik – időszakos jellegű – kiállítás az „Egy évszázad képzőművészet Nagybányán” elnevezést kapta. A tárlat Szatmár Megyei Múzeum révén, Strebeli Róbert úrnak, a Nagybányai Művészeti Központ megyei művészeti múzeum igazgatójának köszönhetően érkezett a kastélyba. Strebeli Róbert személyében egy olyan szakember vett részt ennek a nagyszerű kiállításnak a megnyitóján, aki minden témához kapcsolódó kérdésre válaszolt és úgy az adott festmény, mint az alkotó és a korszak részleteiről is felvilágosítással szolgált az érdeklődők számára.
Arra biztatnánk kedves Olvasóinkat, hogy tekintsék meg ezt a két nagyszerű kiállítást! Megéri!

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading