Sztuflák Gyula Ede nagyváradi családos ember. Orvos. Gyalog vágott neki a Mária-útnak, Csíksomlyóra, a búcsúra. Mezőpetriben csatlakozott a zarándokokhoz. Hogy miért? Megkérdeztük.
– Nagyváradról autóval mentünk Merőpetribe, és ott csatlakoztunk a Máriapócsról indult zarándokcsoporthoz egy barátommal. Hogy miért? Már 4 éve megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy a Mária-út erdélyi szakaszát gyalog tegyük meg, amikor Gyergyóalfaluból mentünk a helyi keresztaljával a búcsúba. Ez számomra egyfajta lelki töltekezést, kitörést, elvonulást jelent a mai világból, de persze konkrét dolgokért is vállaltam az utat, mint egyes rokonok, barátok, akik súlyos betegek, s imádkoztunk az úton az ő felépülésükért is. No meg a magyar nemzet feltámadásáért, Erdélyért, a szülőföldért, ahogy a himnusz is mondja: ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!
– Ez az út sok mindenre megtanítja az embert, pl. megismeri önmagát, hogy tud hetekig alkalmazkodni zarándoktársaihoz, ha valami nem sikerül, hogy tudja segíteni, esetleg biztatni a társát. Nagyon örülök, hogy belevágtam, hiszen az egész út egy hatalmas lelki töltekezés, életre szóló élmény, és életre szóló barátságok is köttetnek az út során, függetlenül attól, hogy a csapatban van 34 vagy akár 70 éves zarándok is…
– Nagyon szép, szívhez szóló fogadtatásban volt részünk sok helyen, s bár – mikor ezt írom – még két szakasz hátra van, no meg a búcsú is, már előre sajnáljuk, hogy rövidesen vége, és el kell búcsúznunk egymástól.
You must be logged in to post a comment.